Divatfélóra öttől hatig

Először kijelentem zölddel ordítva, hogy AZ EGGYEL LEJJEBB LÉVŐ BEJEGYZÉS MÉG MINDIG OLVASÓSZÁMLÁLÁS! HA MÉG NEM LÁTTAD, NÉZD MEG!

Efféle formalitások után friss emlékeimről szeretnék beszámolni, hiszen valamikor tényleg frissek voltak, és én nem most szeretnék beszélni róluk, hanem akkor, amikor még frissek voltak tényleg.
Bogozzad, bogozzad - tudod-e, mi volt az értelme? Semmi.
A lényeg, hogy még pár, maximum néhány héttel ezelőtt jártam olyan plázában, ahol a boltok minimum 30%-a ruhákat árul. Tehát annyira különleges plázában azért nem jártam, de arra pont jó volt, hogy betekintést nyerjek a mai (legalábbis a pár, maximum néhány héttel ezelőtti) magyar divatba.
Ilyen alcímes változatban prezentálom, mer' az szép.
Nézzük tehát további sallangos, hosszú, felsorolásokkal és vesszőkkel teli, unalomig húzott, egy levegővel szinte kimondhatatlanul hosszú (főleg, ha végig visszatartod közben), jelzőkkel és határozókkal tarkított, további információkat nem tartalmazó, éppen ezért netán feleslegesnek is mondható mondatok helyett, szeretettel, tisztelettel. Meg mondjuk hozzá, hogy tisztelet a kivételnek, mert hátha jár erre egy olyan általánosításnáci mint én, és begurul, ha nem szögezem le ezt.

Női divat
Mert lányoké az elsőbbség, s még megannyi udvarias szöveg, ami mosolyra fakasztja a hölgyeket.

Divatos színek:
Fekete, rózsaszín, kék. Ennyi. Minden ilyen színű, már ha élénket akarsz. Fakó, több éve mosottnak látszó, semmilyen árnyalatból továbbra is rendelkezésünkre áll a világ összes színe idén nyáron is.

Ruhadarabok
Nők, lányok, asszonyok! Unjátok, hogy megbámulnak titeket a férfiak? Rejtsétek el idomaitokat az új kollekciók bő, lógós, zsákszerű, formátlan darabjaival!
És tényleg. Eszméletlen mennyiségű vékony, súlytalan, semmilyen anyagból készült, bő ruhadarab lóg a vállfákon. Néhány meg direkt úgy néz ki, mint azok az öreg pólók, amik már akkor szarul néztek ki, amikor megtaláltad valami padláson, vagy az unokanővéred kiszortírozta és nálad kötött ki, de alvópólónak jó lesz.
De nem csak semmilyen ruhák vannak, hanem túl valamilyenek is. Például idén nagyon dívik a csillogás, mindenféle apróságok formájában, amikből egy helyre rakunk kilencszáznegyvenötöt (megszámoltam), és akkor már jobban feltűnik. Ez különösen praktikai okokból jó, például önvédelmileg a nap sugarait összegyűjtve pólóinkkal megvakíthatunk mindenféle véletlenszerűen választott embereket.

Nadrágügyileg is bőven van választék, négyfelé tudnám csoportosítani őket:
Egy: Olyan nadrág, aminek annyira trapéz szára van, hogy a végén be lehet bújni. Szintén praktikus, így elvileg karcsúbb vásárlóink alternatív módon, alulról is felvehetik a nadrágot.
Kettő: Olyan nadrág, aminek olyan szára van, hogy a végét véletlenül csuklókra tervezték lábak helyett. Ez a felesleges vérkeringéstől is megszabadíthatja a lábaitokat, így nem kell azzal törődnötök, hogy odalent kering már megint.
Három: Olyan nadrág, aminek végre jó a szabása, de gyárilag ki van vágva és/vagy szakítva. Ennek nem látom értelmét még komikusan sem, hiszen ha annyira akarom, hogy a nadrágom szakadt legyen, hát kiszakítom magamnak. De én ehhez nem értek.
Négy: A gyakorlatilag csak legendaként létező, alig fellelhető kategória, aminek jó a szabása, egyben is van teljesen, viszont úgy már nem divatos, de ennyi járkálás után ki nem szarja le végül is.

Cipők: a cipőkbe bele se kezdek, a sarkak 80%-a magas, vagy még magasabb, vagy tű, vagy valami tákolt odatapasztott dizájner. Dobnám a tűzre az összeset, de nem a közelben, mert büdös füstje van a műanyagnak.

Az alapszabály, hogy valami vagy nagyon kicsi legyen (mint egy rövidnadrág, ami (megjegyzem egy zárójelen belüli zárójelben, ez engem egyáltalán nem zavar, félreértés ne essék) ott ér véget ahol elkezdődött, vagy egy hasonló szoknya, esetleg egy olyan felső, ami olyan vékony, hogy ha ráveszed a pólódra, szuperhősi tulajdonságként azt az illúziót kelti, hogy nincs ott), vagy nagyon nagy (mint egy bő selyemhatású de rongyosan lógó felsőruházat, vagy még egy).
Jól fogadják meg tanácsainkat.

Férfi divat
Mert a férfiaknak is van divatjuk, és végre azok találták ki, akik a legjobban tudják, hogyan kell egy férfinek kinézni!
A buzik.
Férfiak! Unjátok, hogy ok nélkül lebuziznak benneteket? Itt a megoldás, öltözzetek buzinak! Vagy legalábbis nőnek. Az idei férfidivat: Az előző évek női divatja!

Divatos színek:
Legyen női. Rózsaszín, élénk rózsaszín, magenta, pink, halványrózsaszín. Egész polcok vannak a különféle rózsaárnyalatoknak szentelve. De ha nem megy a szemedhez a rózsaszív, felvehetsz babakéket is, vagy valamit, amin cuki figura van.

Ruhadarabok:
Elfelejtetted? Női! Női nadrág férfiaknak, feszüljön! csillogjon az öv (ami amúgy ferdén áll, de fölötte kilátszik a boxeralsó, amit már úgy gyártanak, hogy legyen külön kilátszanivaló része)!
Vagy legyen bő, hogy úszni kelljen benne. De ez nem női, ez annyira nem divatos, ez csak macho.
Pólók, felsőrészek? Női, bazmeg! Dekoltázs van a férfi pólókon! Hogy kilátsszon a szőrö... milyen? Szőrös? Szart. Csupasz mellkas.
Cipők? Nem, szerencsére nem magas sarkúak, viszont  felfelé kunkorodik az orruk néha, de sokszor, és fehérek, vagy efféle szép világos színűek.

Férfiak. Fiúk. Én azt mondom, jó ez, ez az új módi, a lányoknak tetszenek az olyan fiúk, akik úgy akarnak kinézni, mint ők.
De amúgy vannak olyan emberek (ezen a blogon nincsenek, ez nem olyan blog, ez követi a trendet), akik azt mondanák, hogy vásároljatok turkálóban olyan cuccokat, amik az őskori két-három évvel ez előttről maradtak az utókorra, és amilyenek eddig is jól beváltak.

Amúgy kiesve szerepemből én ezt az egész divat dolgot nem értem, hogy minek kéne minden évben másképp öltözni, de tudjátok. Baszd meg, Gm., te semmit nem értesz. Főleg ezt nem, vagy mondjuk a lengyel nyelvet.
Ez ma ilyen rövid.

Egyébként meg EGGYEL LEJJEBB UGYANILYEN ZÖLDDEL OLVASÓSZÁMLÁLÁS, MEGNÉZZED, HA MÉG NEM LÁTTAD!

Viszontlátásra.

Olvasószámlálás, hogy majd.

Egy hónap múlva blogszületésnap. Igaz, hogy még az előző születésnapi bejegyzés is a főoldalon van, de ez nem azért van így, mert idén rövidebb volt az év, hanem azért, mert kurva keveset írtam. Nem baj, ez ilyen gyér év volt, vagy ha baj, akkor sírjunk egy kicsit, aztán lépjünk tovább, s írjunk kommentet ehhez a bejegyzéshez, ugyanis ez az OLVASÓSZÁMLÁLÁS. Nagy betűvel.
Hatalmas tömegekre számítok, gondolom, ti is.
Szabályok: Ha olvasod ezt a blogot rendszeresen (azaz olvastál valamennyit a félévente megjelenő bejegyzésekből, és még úgy gondolod, visszatérsz - vagy mit tudom én, értelmeze mindenki, ahogy akarja), akkor írj ide valamit, és írd is alá, hogy lássam, ki vagy/ ki ön.
A következő év remélhetőleg termékenyebb lesz már említett okok miatt, szóval bizakodjon, akinek jól áll.
Olvasószámlálás, olvasószámlálás. Páttáráttáttáráttááá.

Ha ez a cím felül található, akkor ez a legfrissebb bejegyzés. Valamint játék legyen.

Mit szólnátok, ha írnék ide valamit, mondjuk egy bejegyzést? Ujjonganátok? Megcsókolnátok a hozzátok legközelebb eső megcsókolható méretű dolgot? Összeállnátok hullámzó tömeggé, és színes vuvuzelákat fújva a világnak kürtölnétek a visszatért, várva várt (ez de egy szar alliterációs szókapcsolat izé) történelmi pillanat hatására belőletek kirobbanó rózsaszín, lila, fekete, halálfejes pánk  örömöt?
Egye franc.

Annyira régen írtam ide, bizonyára kíváncsiak néhányan arra, hogy mi történt velem az utolsó jó hangulatú, bizakodó bejegyzés utáni időkben. Igyekszem jó hosszan elmesélni, hogy legyen mit olvasni.
Semmi.
Nem történt semmi. Jártam iskolába, ott olvastam, írogattam, néha diszkrét férfiassággal elnevettem magam valamin, néha olyan fejjel ültem, amit írásjelekkel úgy szokás egyes körökben kifejezni, hogy -_-. Azon kívül, amikor nem voltam iskolában, akkor rendszerint aludtam, ettem, valamint játszottam, és írtam is, csak menjek a picsába, mert nem ide.
Tudom, ezt az időt bepótolni nem lehet, de hát azért annyira nem vagyok celeb, hogy űrt hagyjak magam után. Annyi jó hírem van azon kitartó blogolvasók számára, akik még nem feledkeztek meg erről a terjedelmes szövegeket felvonultató szórakoztató jellegűnek készülő oldalról, hogy tulajdonomba került egy olyan laptop (azaz hordozható unalomakadályozó eszköz), ami akkora, hogy (előre szólok, hogy kicsi, nem nagy) belefér a hátizsákomba. Ez nem azért jó, mert hurrá, akkor lehet a hátam közelében is számítógép, hanem azért, mert tan(kac kac háhühüe)órákon ki lehet tenni a padra, fel lehet nyitni, bekapcsolni, és lehet az óráról blogolni, mert a tanár, aki ott elöl beszél valami érdekes témáról amire lázadó vagyok, mert nem figyelek nem látja, hogy nem figyelek, sőt, egyenesen azt látja, hogy olyan stréber vagyok, hogy még akkor is jegyzetelek a gépembe, amikor ő éppen nem mondott semmit.
Szóval minden jel arra mutat, hogy ha addig nem romlik el ez a kis gép, akkor lesz új rovata a blognak, szerintem olyan elnevezéssel, hogy Live, ami mondjuk ugyanannyira lesz élő, mint ez, de abban azért különbözni fog ettől, hogy az iskolában fog születni, meg valószínűleg arról fog szólni, ami éppen ott a helyszínen Live eszembe jut. Trombita paradicsom dobpergés.
Viszont ez a dolog csak az új tanév kezdetével fog kibontakozni, addig pedig kéne írni, mert már én is tüsszentek a legutóbbi bejegyzésre rakódott vastag porrétegtől. Próbálok most valami informatív, értelmes dologról beszélni, de nyilván nem fog menni, mert mikor ment ugyebár, hát nemigen mindig.
Aki empatikus akar lenni, az most hagy egy-másfél óra gondolkodási szünetet eme bekezdés után, mert most én is gondolkodóba esek, hogy sekélyes mondanivalómmal ugyan mi az emo rockzenét éneklő Arnold Schwarzenegger-Sylvester Stallone duót írjak. Mellesleg az vajon milyen ómennek számít, hogy a szomszédban éppen lehúzták a wécét?

Nos. Mivel tényleg semmi nem jutott az eszembe, pedig tényleg egy-másfél órát gondolkoztam inkább elmondom, mik jutottak még eszembe a live blogoláson kívül a netes celebbé válás és elhatározott wannabe szórakoztatóipari szerepem betöltéséről. Kérdések formájában kezdem el a felsorolást (természetesen számozva, mert ez nem változott, hogy számozni még mindig kellemes dolog), aztán a fene tudja még előre, hogy úgy is fejezem-e be, hiszen labilis írói személyiség vagyok, vagyis lehetek az is néha, ha éppen nem nem vagyok az. Utóbbi mondat fölött csavarodjon az agyad, amíg leírom az egyes számot számmal.
1.) Legyen-e Twitterem, azaz mikroblogom? Van olyan olvasó akinek van? Tőle/Tőlük kérdem, hogy érdemes-e. Ha lenne, akkor valószínűleg mindenféle baromság lenne beleírva, de ha arra van igény akár tényleg beleírhatom, hogy mit csinálok éppen, igaz, akkor ugyanazt érném el vele, mármint hogy baromság lesz beleírva. Viszont a rövid terjedelem miatt (már a nevében is benne van, hogy) nem tudnék hosszú mondatot írni valószínűleg még egyet se, hanem csak egy-egy közepesen hosszút, netán egy-két rövidebbet, akár mondjuk egy vagy kétszavasat, ha azt kívánja meg az akkor aktuális élethelyzet. Annyi a bökkenő, hogy mivel nem történik velem semmi nem tudom, hogy tudnék-e bele naponta vagy mittudomén milyen rendszerességgel írni. De most ez meg lett tudakolva, ha még olvas valaki, akkor javasoljon, kérjük, köszönjük.
2.) Legyen-e Faszbookom? Ez baromira nem tartozik az önkifejezés témakörébe, csak kíváncsi vagyok, hogy az engem olvasó, ezáltal engem már valamennyire ismerő látogatók meg tudják-e nekem mondani, hogy tetszene-e nekem, vagy egyáltalán érdemes-e. Tehát erről is véleményeket kérek.
3 (és sajnos ez az utolsó, de ez felhívás lesz).) Jól figyeljenek. De tényleg.
Hamarosan, ha jól érzem, kb. kettő hónap múlva elérkezik a blog születésének harmadik évfordulója. Mint lassan szerintem megszokható, készülök valami különlegessel, hogy látsszon, hogy ez itt történésnek számít. Ezért egyrészt lesz majd előtte egy olvasószámláló bejegyzés (ez még nem az!), aminek a kommentládájába majd az összes még kitartó olvasó lesz szíves elhinteni legalább egy jelzést, hogy Én, vagy Olvasom, vagy valami.
Másrészt!
Felhívás, figyelem, móka lesz talán. De csak akkor, ha részt vesztek benne. Vagy részt veSZEL, hogy mindenkit egyenként szólítsak meg. Nem annyira nehéz, amit kérek, meg eleve nem kötelező, csak gondoltam, mondok egy ötletet.
Lesz egy Kérdezz-Felelek. Nem tetszik? Jaj már, nekem azért igen.
Az a kedves olvasó dolga, hogy küldjön nekem akármilyen kérdést vagy akár többet is e-mailben a g.martin@invitel.hu címre, ami(k)re majd a blog születésnapján nyilvánosságra kerülő bejegyzésben válaszolni fogok természetesen névmegemlítéssel, ha nem baj. Azért gondoltam az e-mailt, mert úgy meglepetés lesz, hogy mik a kérdések, meg hányan írtak. De ha valaki nagyon lustának érzi magát, és csak azért nem ír kérdést, mert e-mailben kell, az írhat a kommentládába is ide, csak akkor nem lesz annyira „buli".
Kérdezz-Felelekeknél úgy szokott lenni, hogy a felhívó arra kéri a társaságot, hogy vele vagy az oldalával releváns kérdéseket tegyenek fel, meg olyan dolgokat, amikre tényleg kíváncsiak, de én ezt nem kérem, akármilyen baromságot meg lehet kérdezni. Nyilván nem fogom komolyan venni ezeket, mert ez nem egy annyira komoly dzsrümkuda, de ha valaki azt akarja, hogy komolyan válaszoljak, az majd szóljon.
Na, hát ennyi, kérdésbeküldési lehetőség a blog születésnapjáig lehetséges, bár jöjjön inkább az az előtti napra, mert ki tudja, hogy az évfordulón mikor fogom kitenni a bejegyzést (én speciel nem tudom, de ha valaki tudja, akkor hazudja meg nekem).
Személy szerint én kurva kíváncsi vagyok, hogy idén mennyi olvasó maradt itt a végeláthatatlan pangásban, és hogy van-e köztük olyan, aki benne van ebben a játékban. Ha nem lesz senki, akkor rövidebb lesz a születésnapi bejegyzés, meg egy pár másodpercig olyan szomorú leszek, hogy majdnem elsírom magam, de aztán vége lesz és visszaugranak a kifelé igyekvő könnyek, mintha visszarántotta volna vala őket az bándzsidzsámping kötélzet mechanizmus szkifi hájtek könnymentőberendezés.
Játsszunk ilyet szerintem. Addig pedig remélem, eszembe jut még valami (mondjuk egy AFP), és még majd frissül a blág.

Én ezt már nem is aznap jegyzem be, amikor elkezdtem írni, hanem a következő napon, úgyhogy aki szeret hülyeségeknek örülni, az most pattoghat egy kicsit a székében fenékizmainak ritmikus mozgatásával.
A figyelmet ezúttal megköszönöm, kapjak lehetőleg néhány vagy sok e-mailt az örő e bódottá jellegű játékhoz, nektek meg mindenféle szabadon választható jót és szépet maximum tízmillió euró értékben.
Hős vezéreink nézzetek le rátok szégyenkezve, hogy ilyenkor is a számítógép előtt ültök.

Gyerekek, hát ez egy szar.

Írjunk szerintem blogot, jól van?
Szerintem amolyan lecsóba csapós módon kéne ezt elkezdeni, úgyis rég beszéltünk, sok bepótolnivalónk akad, például egy egész félév ismertetése. Másból úgyse nagyon áll az élet, legfeljebb néha alszik az ember, de a többi rendelkezésre álló időben tanul, vagy felkészül a tanulásra.
Vegyük tehát egyenként, miféle óráim vannak, mivel töltöm az időmet függetlenül attól, hogy odakint milyen idő van. Ezt csak azért mondtam, mert ilyenkor csomóan arra hivatkoznak, hogy de szar iskolában lenni, mert odakint jó idő van. Egyrészt ezt olyankor mondják, amikor odakint kurva meleg van, másrészt az összefüggés nem pontos, ugyanis iskolában lenni bármilyen külső körülmények között szar. Persze ez túlzás, de én annyira művész vagyok, hogy szoktam túlozni.
Egyéb nehézségek is akadnak, például, hogy az órák nagy része teljesen ugyanolyan, de még ha másmilyen lenne, akkor sem venném észre, mert órán rendszerint olvasok, írok, beszélgetek, vagy abban a pokoli állapotban vagyok, amikor elaludni nem tudok, viszont felébredni se, és ennek mezsgyéjén vergődök, akár egy elátkozott valaki. Vagy valami.
De nézzük inkább ezeket az órákat, mert sose végzünk így.

Kedd
Mert hétfőn meg pénteken nincsen iskola, de kihangsúlyozom megint, ez MÉG MINDIG bőven elég!

Első óra: A társadalomtudomány alapjai 2 (azaz KETTŐ!)
Én erre csak azért emlékszem, mert ma volt. De félig már most elfelejtettem. Egyrészt figyeljük meg, hogy ez már nem egy (az 1 a filozófia meg a művelődéstörténet volt előző évezredben), hanem kettő (valószínűleg sikerült megfigyelni, mert nagy betűkkel meg egy felkiáltójellel utánaírtam zárójelben betűvel is), tehát szintet léptünk, level up, most már kettes szintűek vagyunk a társadalomtudomány alapjairól birtokolt tudásunkat illetően.
Másrészt azt is figyeljük meg, hogy nem neveztem nevén a dolgot úgy, mint ahogy a Darai-féle csodálatos filozófiával, valamint a Csurgai-féle feledhetetlen művelődéstörténettel tettem. Ennek az a magyarázata, hogy még nem vagyok biztos abban, hogy milyen óra ez tényleg. Majd pár másodperc múlva biztosabb leszek, ne tessék izgulni.
Kérem szépen, ez egy olyan óra, ami a társadalomtudomány alapjairól szól, és ööö... Ezen belül a szociológiáról. Egy jópofizós pali tartja, aki az első-második-harmadik padnak udvarol, meg nyomja a standupot, a hátsóbb padok meg le vannak szarva. Persze az igaz, hogy a hátsó padokból ő is le van szarva, szóval ilyen szempontból Tanár urunk mentalitása megérthető, követendő, szentséges.
Itt ilyen diagramok meg képek szoktak feltűnni projektoros technológiával, amik lehet, hogy érdekesek, de inkább nem. Ez az egész óra is olyan, hogy lehet, hogy vicces a tanár, de egyrészt nem hallom, másrészt annyira nem vagyok kétségbeesett, hogy emiatt előre üljek. Mindennek van azért határa.
Erről így körülbelül ennyi jutott eszembe.

Második óra: Az EU politikái és döntéshozatali mechanizmusa
Ez, kedves barátaim, EZ, ez annyira izgalmas, amennyire izgalmasnak hangzik. Ha nem tudnám, hogy könnyelmű dolog ennyire elkiabálni dolgokat, azt mondanám, hogy nagyon kevés érdektelenebb dolog létezik. De végül is lehet, hogy én eddig csak a világ legérdekesebb, leghasznosabb dolgaival találkoztam, és valójában az EU politikái és döntéshozatali mechanizmusa is a világ legérdekesebb dolgai közül az egyik.
Viszont saját viszonylatomban egyszerűen úgy tűnik, hogy ez a tanár (akire azt mondják, akik figyelik, amúgy úgy látom, jogosan, hogy hörcsögre emlékeztető arcberendezése van) még különféle szakirodalmakat is ajánl figyelmünkbe, mintha ezzel a témával nem lehetne betelni.
Igaz, hogy az Európai Unió tagállama vagyunk, és illik tudni, hogy milyen rendszer ez, de sajnos engem sose hatott meg úgy istenigazából, hogy mi illik.
Ebből a tantárgyból biztos csillagos ötös lesz a vizsgám.

Harmadik óra: Társadalom és nyelv
Azért olyan felemelő, hogy optimistán zártam az előző ismertetőt, nem?
A Társadalom és nyelv másik neve Szociolingvisztika, annyira, hogy ezek szinonimák, ezek ugyanazt jelentik. Az órát a már ismert Zódi Boltán tartja a maga stílusában ami mindenkit zavar kivéve néhány embert, amiből kettő én vagyok. egyébként most, hogy a Darai nem része az életünknek ő, mármint a Bódi a legtöbbet ööö-zős tanár. De nem csak ööö van, hanem aaa, meg eee is, szövegkörnyezettől függően.
Ez amolyan nyelvtanóra. Bence kedvence. Rengeteget lehet róla beszélni.

Szherda
Mert három óra után vége van a keddi tanításnak, de mielőtt elkezdenének lobogni a zászlók meg a transzparensek, hogy nekem milyen jó dolgom van tulajdonképpen, elmondom újra, hogy ezek egy óra húsz perces időtartamú órák, valamint megkérem a kételkedőket, hogy az előző, keddről szóló részt olvassák el újra meg újra, egészen addig, amíg rá nem jönnek, hogy mire gondolok.
Tovább!!

Első óra: Kulturális antropológia
Jaj, hát ez is tünemény, már csak azért is, mert az előző félévből megismert Timinéni tartja. Állítólag van gyereke, de olyan is történt, hogy amikor megtartottam neki az ajtót (a Timinéninek, nem a gyerekének), akkor rám mosolygott. Szóval  egyrészt lélek van a tanárnőben, másrészt van benne egy kis defekt, hogy annyi ember közül képes pont rám mosolyogni.
Akik nagyon rágnák a körmüket izgulva, hogy vajon elmagyarázom-e, mi az, hogy kulturális antropológia, azok ne rágják a körmüket, mert hát hogy fog utána kinézni a kezük, ne csinálják ezt magukkal.
Na, azért elmondom informatíve, hogy az antropológia embertant jelent, és kulturális formában (vagy anélkül is, nem néztem utána) a primitív társadalmak viselkedésével és kutatásával foglalkozik, mint egy tudományág, mert hogy az.
A Timinéni ezt annyira tudományosan adja elő, hogy semmi konkrét nem hangzik el, szóval megint az a helyzet áll fenn, hogy érdekes is lehetne az óra, ha nem lenne unalmas. Mellesleg ez egy olyan anyag, amit négy-öt óra alatt elő lehetne adni, és aztán lehetne folytatni valami mással ahelyett, hogy tíz vagy tizenöt vagy húsz vagy mennyi órában elhúzzuk, mint a rétestésztát, de ez igazából mindegy, mert ki a franc akarja hasznosan tölteni az időt az iskolában.
Ezután meg következik egy jó nagy szünet. Aztán

Második óra: Médiajog
Azt már szerintem említenem sem kell, hogy egy szintén rendkívül csalogató, kihagyhatatlan élményről beszélünk. Tanárunk ez esetben egy nagyon furcsa szerzet, mert jogász, de inkább ilyen nyers erőre és egyéb észérvekre hagyatkozó cigányemberre hasonlít. Emellett szeret viccelődni, meg káromkodni, és ezt meg is teszi. Tényleg, hangos baszdmegok, hahoták, meg ilyenek hangzanak el a fontos, szó szerint leírni érdemes jogi tudnivalók mellett.
Annyira médiajog ez az óra egyébként, hogy a médiáról még nemigen esett szó. Ez is biztos valami rejtett logikai összefüggés.
Közben igyekszem gondolkodni, hogy hogy tudnám elérni, hogy ne csak egy-egy bekezdést tudjak írni egy-egy óráról, de azon kívül, hogy minden szó után ütnék egy entert nem nagyon tudok más módszerrel előhozakodni. Minden fontos dolgot el tudok mondani egy-két bekezdésben, annyira jól összefoglalható, rendszerezhető ez az iskola.

Harmadik óra: A társadalomtudomány alapjai 2.
Itt már nem írom oda, hogy level 2, meg ilyenek, mert ismételném magam egyetlen bejegyzésen belül, az meg amatőr, elítélendő dolog.
Mellesleg azt is érdemes még elmondani, hogy itt már nem írom oda, hogy level 2, meg ilyenek, mert ismételném magam egyetlen bejegyzésen belül, az meg amatőr, elítélendő dolog.
Emez nem szociológia, hanem politológia. A kettő között körülbelül annyi különbség van, hogy nem ugyanaz a tanár tartja őket. A második kevesebbet poénkodik. Állítólag a tévében meg a rádióban is fel-feltűnik, úgyhogy ha már celeb, ideírom a nevét, hogy nyitva tarthassátok a szemeteket: Kiszelly Zoltán. Politológus. Milyen meglepő, nem?
Ő egy nagyon jóindulatú arccal néző és hangon beszélő személy, de az órája a politológián kívül nemigen szól másról, pedig milyen izgalmas lenne, ha néha szót ejtene a cserépkályha-készítésről, vagy a kék bálnákról.

Csütörtök
Utolsó nap, de még naggyon sok van a végéig. Négy óra, nem is három.

Első óra: Médiatörténet
Egy újabb celeb tartja, aki riporter, újságíró, öreg róka a szakmában, és egyébként emellett még jó arc is. Tényleg, van humora, meg ilyenek. Wisinger István doktor az ő neve, ha valaki fölös perceit az engem... Átfogalmazás: a Kodolányi főiskolán tanító tanárok guglizásával töltené.
Itt általában ősöreg szocializmusbeli dokumentumfilmeket nézünk videofelvételről, amiknek a narrátorait még ismeri is a tanár úr. Jó, mi?
Csak ne lenne ez tanóra, amiből meg kéne valamit jegyezni. Az egész olyan jó hely lenne eme apróság nélkül.

Második óra: Retorika
Ez, meg az utána következő kettő óra a Szövegalkotás gyűjtőnevet viseli. Ez nagyon jó dolog, hiszen eddig nem tudtunk szöveget alkotni, de ha levizsgázunk ebből a tantárgyból és át is megyünk belőle, akkor már fogunk tudni. Szóval készüljetek fel, hogy már nem sokáig kell ezeket a szarokat olvasni itt, hamarosan tudni fogok szöveget alkotni, és akkor majd alkotok nektek szeretettel szöveget.
A retorikát tartó Bakonyi nevezetű tanember szintén nagy arc. Szóvicceket mond, meg eleve szellemes a fogalmazásmódja. Ez megint nagyon meglepő, hiszen szónoklatot tanít, arra számítottunk szerintem mind, hogy ezt egy dadogós Forrest Gump fogja tartani. De nem, hanem a Bakonyi. Amely névről mellesleg állandóan az étel jut eszembe, szóval használjuk inkább a második vezetéknevét, a Kovácsot, attól nem leszek éhes, csak legfeljebb megjelenik lelki szemeim előtt egy üllő képe.
Ha azt írnám, hogy ez az óra a retorikáról szól, akkor nagyon meglepődnétek?

Harmadik óra: Stilisztika
Egy újabb Bódi! De itt mintha kicserélnék a tanár urat. Kisebb csoportban többet humorizál, és ilyen igazi jó ironikus humora van, kedvelem ezt a fajtát.
Stilisztika. Hát itt tulajdonképpen csak beszélgetünk. Közben eszembe jutott, hogy baszd meg, hamarosan meg kell csinálnom a leckét... De ez semmiképp sem jelenti azt, hogy most abba is hagyom az írást, és gyorsan gyorsan. Pató Pál úrnak bizony igaza volt annak idején, biztosan rám meg a stilisztika leckére célzott a híres refrénjében.
Evidens meg egyértelmű ez az egész, mert ugye természetesen szöveget alkotni tanulunk, amit eddig nem tudtunk.
Kérem ám a következőt, mert mindjárt lejár az idő.

Negyedik óra: Írásművelés
Ez az az óra, amikor közel kerülök a kiakadáshoz, mert annyira felesleges, hogy abba bele lehet dögleni. Az előző félévből akár ismerősként is eszünkbe jutható Szűcs Zoltán tartja (Jó sok a Zoltán, nem? Itt valahol biztosan Zoltánfészek van, én mondom), aki egy olyan tanár, akinek szerintem abból áll a munkája, hogy bejön, marháskodik a kollégákkal, aztán kiböfög magából egy hasznosnak tűnő, de valójában szart se érő mondatot egy-egy órán, a hátralévő időt meg poénkodással, valamint figyeléssel tölti, miközben a szorgos tanulók a megadott nem nehéz, de idegesítően időigényes (azaz egy percnél tovább tartó) feladatot oldják meg.
Szinte semmit nem tesz hozzá az egészhez. És baromi népszerű, mert hogy szokott viccelődni, meg fiatalos, és ettől ő milyen jó fej. Igen, vicces, de azért ennyire nem eget rengető, hogy ő legyen az ászface. A tudományából meg még nem sokat láttam.
Tényleg ez még azért idegesítőbb, mint a többi óra, mert ez a legutolsó óra, és így teljesen kihagyható, és a kihagyása azt eredményezné, hogy másfél órával előbb kezdődne az az idő, amikor nem az iskolában kéne lenni. De nem hagyható ki, csak elméletben, mert itt névsort olvasnak, mert ez szeminárium, ide járni kell, muszáj, mert itt ragad ránk az iskolában elsajátítandó tudás oroszlánrésze. Itt okosodunk a leginkább.
Például mindenkinek fejlődik a fantáziája, miközben arra gondol, hogy mi mindent lehetne ehelyett csinálni, miközben olyan jó idő van odakint, meg egyébként is. Shrek is mondta: „Jobb kint, mint bent." A közhiedelemmel ellentétben ez a mondás az iskolára vonatkozik. Egyébként érdekes, hogy ezen keresztül van egy összefüggés a fingás-böfögés és az iskola között.

Na (bizony, még mindig szoktam mondani, hogy Na).  Végeztünk. Egyetlen bejegyzésben elmeséltem, karakterizáltam, összefoglaltam, és kommentáltam is három iskolai napot. Hát mi a lófasz ez, ha nem teljesítmány? Csodálatos.
Ki is fáradtam ebben, szóval azt hiszem, így bulvár módon kijelentem, hogy bizony aludni fogok.
Valamikor biztos.
Ugye nem baj, hogy ilyen rövid lett?
A figyelmet ezennel meg is köszönöm, tanuljatok szöveget alkotni ti is, hogy tudjatok utána kommenteket írni például ide. Legyen veletek az Erő, mert „Egy Jedi ereje az Erőből származik".
Ez az idézet is a Shrekből volt.
Nem. Igazából a Star Warsból. De ha nem mondom, biztosan bevettétek volna.

Komolyságosat a oktatásról

Kérem. Amíg nincsen kiszámíthatóbb élményrendszerem a mostani félévvel kapcsolatban, addig egyrészt elmondom, hogy valószínűleg nagyon nagy finomságok lesznek itt, másrészt meg írok valami másfélét, még a végén az is lehet, hogy kiakadós, de legfőképpen bölcs formában. Reformáljuk meg az oktatást.
Mert kapaszkodjunk meg, de szerintem szhar a rendszer. Persze, nyilván az szidja, aki úgy eleve utálja, de mégis, azért azon kívül, hogy mikor lesz már vége, meg jaj jaj mondanék néhány érvfélét, észrevételt, megoldáskezdeményt is. Ez ilyen gondolkodós, komoly bejegyzés lesz, olyan úgyis régen volt már.
Nos tehát.

Probléma 1: Túl sok az óra, legalábbis az általános meg a középiskolákban, de ami ennél még nagyobb baj, az az órák szerkezete. Mármint vannak ilyen elnagyolt dolgok, meg töltelékszarok. Például minek ilyen, hogy filozófiaóra? Ugyanolyan, mint az irodalom, de tényleg. Simán beépülhetne az anyaga az irodalomórákba is akár.
A diákok biztosan jobban tudnának az egyes tantárgyakra koncentrálni, ha nem tizenkét féle lenne belőlük, természetesen olyan tanárokkal, akik a saját tantárgyukat tartják a legfontosabbnak, és annyi leckét meg tanulnivalót meg kutyafaszát adnak, mintha a többi nem lenne. Aztán csodálkoznak, hogy aki illedelmesen minden leckét megír, az stresszes meg fáradt, aki meg nem, az nyilván nem csinálja meg.

Probléma 2: Készségtantárgyakat minek kell osztályozni? Melyikekre gondolok? Rajz - ez csak elméleti kérdés, mert rajzból mindig mindenki ötöst kap általában, ugyanígy van az Énekkel is.
Tornaóra. Vesszőparipám. Minek azt leosztályozni? Szerintem az embernek, főleg, ha már tizenhat év fölött van, szíve joga, hogy mozog-e, vagy sem. Középiskolás embereket ne neveljen a tanár egészségre! Egyrészt a nevelés a szülők, rokonok dolga, másrészt ez a szigor, hogy fekvőtámaszozzál, még ha nem is tudsz... Hagyják szegény embert, ha elbassza az életét, az úgyis az ő hibája lesz. És azt meg ne akarja nekem senki bemesélni, hogy azok a jóindulatú, humánus tornatanárok, akiket ismerünk ennyire szívükön viselik a kamaszok sorsát. Vagy ha tényleg ilyen szigor kell, akkor legyen már valami hasznos, akkor legyen katonai kiképzés, menjünk lőni, harcoljunk, úgyis úgy tesznek, mintha háborúra készülnénk.
Aztán tudjátok, mi még készségtantárgy? Az irodalom! Jól hallották. Verselemzés, szépirodalom, olvasás, fogalmazás... Ezek készségek. Persze, lehet fejleszteni, nem azt mondom, hogy kukába az egésszel. Csak azt nem értem, miért van ennyire előtérben ez, hogy versek, költők, írók... Mindjárt megmondom, ez mire hasonlít, csak elcsapongtam, és még ezt az egyet befejezem.
Szóval nem mondom, hogy ne legyen egyáltalán tornaóra, meg hogy ne legyen ének, rajz, irodalom, minden ilyesmi. Csak azt mondom, hogy például mehetne ez úgy, hogy aki kitűnően teljesít, az kap valami bejegyzést a bizonyítványba, ami majd ajánlásként funkcionál pl. a Zeneakadémiának, hogy igen, ez a gyerek szépen énekel. Vagy mit tudom én. Ez így olyan szar, hogy az embert azzal fenyegetik, hogy megbukik tornából, meg énekeljél kisfiam, miközben ennek semmi köze az intelligenciához, vagy erős vagy és fitt, és jó a hangod,  vagy nem az. Rossz hangú emberből nem lesz énekes az énekórán, puhány, kövér gyerekből nem lesz izmos, erős fiú a tornaórán. Azt ő maga fogja megoldani, ha meg akarja.

Probléma 3, lépjünk tovább. Visszatérek egy pillanatra az irodalomra, de csak addig, amíg összehasonlítom a történelemmel, a földrajzzal, a matematikával, fizikával, biológiával, nyelvtannal, effélékkel. Ezekben egy nagyon közös dolog van, ami a központja az egész kurva oktatási rendszernek, és ami miatt utálom, gyűlölöm, mert szerintem ez NEM oktatás így:
A memória.
Amikor felelsz történelemből, miből kell felelned? Amikor fizikadolgozatot írsz és nem puskázol, miből kell írnod? Memóriából! Ez az egész oktatási rendszer arról szól, hogy mindent jegyezzél meg! És ez, ne haragudjon már senki meg, de egy baromság, sőt, merem mondani, hogy faszság.
Mit idéz ez elő? Sokaknak az a tanulás, sőt, hú, mennyieknek az, hogy ülök és biflázom be szóról szóra az egész szart, órán olyan jegyzeteket írok, hogy még a kötőszavak is benne vannak... Nem azt kéne megtanítani például, hogy hogyan lehet jegyzetet készíteni? Arról egyik tanár se beszél olyan sűrűn. Ilyen tantárgy miért nincs, csak egyes helyeken (ráadásul ezeken a helyeken is valami trágya pozícióban, hogy mindenki leszarja, még a tanár is)?
Nem az a lényeg, hogy a tanuló ÉRTSE az anyagot? Tényleg, ha megsértek valakit, hát megsértem, de ha valaki tudja értelmezni az anyagot, de éppen becsületes, nem puskázik, és nem is tud magolni, akkor rossz jegyet kap, pedig jót érdemelne. És igenis, aki szóról szóra bemagol mindent, mert kivételes memóriája van, az a jó tanuló? És ha egy kicsit máshogy teszed fel a kérdést, már nem érti, mert ez nem volt benne az előre betáplált kérdések között. Ezek a tanulók... nem, inkább memorizálók, akik nem értik, csak kontroll cé kontroll vé, ezek NEM érdemlik meg azt a jó jegyet, amit kapnak! És itt nem a jegy a lényeg, hanem hogy ezeken keresztül magasabb rendűnek van feltüntetve egy olyan, aki nem érti. Ez igazságtalanság.
Ezért szarom le a jegyeket, mert legtöbbször nem mutat meg semmit, csak azt, hogy kinek milyen memóriája van, meg hogy tud puskázni. Az, hogy ki mennyire érti, amit „megtanult", az nem érdekel senkit.
Ha ennyire fontos a memória, akkor legyen egy ilyen tantárgy, hogy memória. De ne ez legyen a tantárgyak túlnyomó része! Nem megjegyezni kell, értelmezni! Szerintem lehessen használni a vázlatodat dolgozatírásnál! Úgyis mindenki puskázik, főleg felsőbb oktatásban! Mert nem lehet ennyi mindent megjegyezni, ez nem tanulást, ezt elfelejtik! Ez miért jó így? Mire megyünk ezzel?
A való életben, amire annyit hivatkoznak! Ott sem memóriából kell mindent előhúzni a seggedből! Akármikor utánanézhetsz bárminek! És megint, félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy ne tudjunk fejből semmit! Csak azt, hogy azt fogjuk mind megjegyezni, amit használunk, amivel továbbra is foglalkozunk. Aki sokat matekozik, egy idő után biztos fogja már tudni a képleteket, de attól, hogy a többiek nem tudják őket fejből, még lehet, hogy tudják őket alkalmazni. Én ezt bebizonyítottam az érettségin. Az a matematika érettségi volt, amire azt mondtam, hogy korrekt, ezzel egyetértek. Lehetett használni a függvénytáblát. Nem bemagolni kellett képleteket, használni kellett őket. Ezért gratulálok annak aki kitalálta. A többi tantárgynak is így kéne működnie.
Jaj, Gm., hát de hogyan?
Úgy, hogy mindenki ír egy vázlatot az órán, kézzel írottnak kell lennie. Hogy mi akadályozza meg azt, hogy mindenki kész esszéket írjon vázlatnak? Szar ügy, okosan kell feltenni a kérdéseket, hogy ne az legyen a lényeg, hogy mennyire tud rizsázni az illető, hanem hogy mennyire érti a tantárgyat.
Nyilván „Ez Nem Ilyen Egyszerű". Persze. De mondtam valamit legalább. Mert szerintem így mindenképpen rossz, ahogy most van.

Mindezek megvalósításához persze olyan tanárok is kellenének, akik mind-mind tudnak tanítani, tudnak segíteni, satöbbi. Ami azt jelenti, hogy nyilván nem fog megváltozni semmi, mert ez, mint a legtöbb másikféle rendszer is be van gyepesedve, be van kövülve, és nem lehet megreformálni anélkül, hogy fejek hullanának, a fejhullást meg senki se szereti. Azt forradalomnak hívják.

Én nem vagyok forradalmár, nekem csak kurvára elegem van az iskolákból, az oktatásból, és annak, amit ebben a közegben tanulás címén kéne csinálni.
Elnézést azoktól, akik vicceset szerettek volna, őket a következő bejegyzésben igyekszem majd kompenzálni. Most inkább az érdekelt, az olvasók mit gondolnak erről az egészről. Ha eszembe jut még valami, azt majd esetleg kommentformában hozzáírom.
Dánkesőn szivesőn.

Kedd, Szarda

Na, kedveseim. Kedves Kommunikátoraim. Mélyen tisztelt hallgatóság, és a kushadó, hallgatózó szarkavarók. Egyéb személyek, állatok, jelenségek, természeti katasztrófák, műfajok, papucsállatkácskák, szőrzetek, satöbbifélék. Ezennel megszólítottalak titeket.
Kezdhetném ilyen nagyon furcsa, meglepő dolgokkal, hogy de rég írtam, vagy milyen rég írtam már, habár a kettő körülbelül ugyanaz, de mindegy, mert nem. Inkább gyorsan bevezetem, hogy milyen körülmények vezettek az írás végre megkezdéséhez, aztán rátérek a keddre meg a szerdára, amivel már adós vagyok mittudoménmióta, és ami már tulajdonképpen nem is aktuális, de ez is mindegy, mert amint ebben a blogban már tanúbizonyságot tettem erről, én a múltról is tudok írni. Múltról, jelenről, jövőről, mindenről. Ilyen fenomén vagyok. Beszarsz, mi?
Miértekről amúgy annyit tudok mondani, hogy hát mert így kedvem van írni. Inkább elmesélem itt a bevezetőben még, hogy dejó, jön a karácsony, meg a szilveszter is közeledik, hozzávetőlegesen ugyanazzal a sebességgel, mint a karácsony. A mikulárisról kurvára lemaradtam, így kb. napokkal később tudtam meg, hogy jé, itt volt, itt járt az öreg, csak nem hagyott sok nyomot maga után, mert vagy nem hozott semmit, vagy ugyanazt hozta, amit édesanyám minden héten ugyanúgy hoz, úgyhogy erről ennyit. Ezzel nem kellett foglalkozni. Azt hiszem, a karácsonnyal ez másképp lesz, de majd lehajtott fejjel járok, és kétszer is körbenézek, amikor átmegyek az úttesten, hogy nehogy elbasszon valami betlehemes menet, vagy hóember, vagy szilvesztery party. Mert a májvip is meg szerintem az iwiw is ilyenekkel bombáz engem, hogy mindenféle iszapbirkózásos meg fürdőrucis nagyon ismerkedős meg mindenféle partyk lesznek, és hogy lehet, hogy menjek is, fiatal lévén biztosan nagyon jól érezném magam ott. Bánom én ezt a kurva MyVipet, úgyhogy ha sokan áldásukat adják rá mondjuk kommentformában, akkor törlöm is magam róla, úgyis mindenki az Iwiwen ír nekem levelet, már aki nem e-mailt küld, vagy sms-t, vagy MSN-en próbálkozik, vagy leszar.
Partykról jut eszembe, hogy ha egyszer ilyen híres blogceleb vagyok, istenbizony elmegyek egy ilyen diszkóba vagy mittudomén, hogy leírhassam a pozitív tapasztalataimat. Csak meg ne térjek, ugye. Az senkinek se tenne jót, ha elkezdenék valami jófej lenni, vagy mi.
Közben nézem a Word alapján, hogy milyen helytelenül írok, meg milyen ismeretlen szavakkal van tele a fogalmazásom, úgyhogy ha valaki nem érti, akkor elnézést, és szóljon, és háháhá.
Amúgy meg most néztem az archívumot, és úgy vettem észre, hogy minden hónapban van egy bejegyzés, úgyhogy most ennek örüljünk, ne annak, hogy hetente van, mert hetente nincs.
Na, kedd. Ilyen lecsó stílusban.

Első óra: Kommunikációelmélet - Kettő!!
Csodálatra méltóan majdnem elfelejtettem, ez mi, pedig tegnap vizsgáztam belőle. Úgyhogy igazán illene legalább tudni, hogy mi a tátrai lóvisszhang ez. Na de szóval tudom már.
Ez egy olyan óra, ami szintén arról szól, hogy kommunikációelmélet, mint a Kommunikációelmélet Number One, csak ezt nem az öreg tartja, hanem egy szexi hangú középkorú hölgy (aki mintha nem venne tudomást arról, hogy középkorú, de engem speciel nem zavar, az ilyet nevezik fiatalosnak), a Jenei Ágnes, aki egy másik iskolából jött ide vendégtanítani. Amit mondjuk nemigen értek. Ez olyan, mint a cserediák-mozgalom, hogy cseretanár, és így átjárnak egymás intézményeibe tanítni a tanarak? Vagy nincs elég tanár, és a Korvinuszegyetemen meg túl sok volt, és amíg a túlnépesedés meg nem oldódik, szétküldenek néhány kollégát főiskolákra? Vagy ipari kém a tanárnéni, akinek a titkos kodolányis hadászati fejlesztések megszerzése a feladata?
Mondom. Baszd meg, Gm., te semmit se értesz.
Mindenesetre egy ilyen Jeneis óra azzal kezdődik, hogy nem lehet róla elkésni, mert húsz perc azzal telik az elején, hogy Tanárnéni lányos zavarában csacsogva igyekszik kibekkelni azt az időt, amiben tulajdonképpen a PowerPoint prezentáció kivetítésének körülményeinek előállításával baszakszik. Van, amikor igyekezeteit nem koronázza siker, ekkor van az, hogy felhívja a két szaki egyikét, hogy dugja össze azt a két kábelt, ami megváltja a világot. Az egyiknek ilyen szemüveges nerd feje van, a másik szakállas. Utóbbi egyszer akkora tapsot kapott egy ilyen kábelösszedugásért, mintha Gálvölgyi János tartott volna önálló estet a csoportnak.
Amúgy ezt elképzeltem, ahogy ezek ketten ott vannak az irodában. Hogy „Gyere Peti kávézni." „Nem lehet, várjál, ötven van, mindjárt hív fel a Jenei. Látod, már csörög is a telefon."
Illetve hallod, vagy mi. Részletkérdés.
Ezzel az órával kapcsolatban sok mindent nem tudok mondani, mert általában ezek folyamán a hátsó padban ülve nevetgéltünk valakivel csendesen. Szóval elnézést, nem figyeltem, de úgyis fent van a neten az egész anyag. Ha valakit érdekel, elküldöm. Esetleg publikálom itt a kódomat meg a jelszavamat, amivel be tudok lépni a főiskola rendszerébe, és együtt megsértünk valami szabályt.
Nná.

Második óra: Internetes Kommunikáció
Lehet, hogy egyesek már sejtik, miért van az, hogy már lassan tabuvá válik nálam a Kommunikáció szó, és ha valaki kimondja, akkor elkezdek üvölteni, és kibaszott nagy zöld hátizmaim lesznek, és csak a lila rövidnadrágom nem reped le rólam. Mert ez valami hihetetlen, hogy itt minden lófasznak kommunikáció a neve. Ilyen kommunikáció, olyan kommunikáció, kommunikáció egy, kommunikáció kettő, kommunikáció három...
Mindenesetre az Internetes Kommunikáció, az egy olyan előadássorozat, ahol egy Szűcs nevű pali szokott beszélni, csak van, amikor stand up comedyzik, de mondjuk nem rosszul, úgyhogy gyerünk, csak így tovább. Ez a fazon nem tudja eldönteni, hogy hogyan kell öltözködni, vagy nem tudom, mert néha elegáns öltönyben van, néha meg ilyen bolyhos nadrág vagy mifene szorul rá, meg rózsaszín póló, vagy világoszöld. WTF. De ő ilyen fiatal, mert az internetről beszél, meg tudja, hogy mi az a Warcraft, meg nagyon szereti emlegetni a Twittert. Meg a Barátok köztöt is.
Ilyen üde, fiatalos témáról szól ez. Ezt el kell mondanom, hogy az internetről, meg az azon keresztüli kommunikációról szól, mert a tantárgy nevéből erre nem lehet következtetni. Elsőre én is azt hittem, hogy itt a villanykörtékről lesz szó, aztán hát nem.
Itt is olyan dolgok vannak, hogy az ember nem hisz a fülének, hogy tananyagnak számít, hogy mit jelentenek a szmájlik (illetve elnézést, Emoticonok, ugye), meg hogy egy órán keresztül a Wikipedia meg a blogok a téma, meg South Parkot nézünk. Meg kifigurázunk meg lefikázunk egy koreai közösségi oldalt (mondjuk tényleg priceless, ilyen kaotikus, rózsaszín meg reklámok meg minden izgalom).
Hogy itt mit tanultam, azt ne kérdezze senki. Vagyis nyugodtan meg lehet kérdezni, csak akkor fel fogom vonni a jobb szemöldökömet, miközben a balt összeráncolom, arra utalva mindezzel, hogy mivanbaszdmeg?.

Harmadik óra: Informatika
Elárulok egy nagy titkot. Ezt is Internetes Kommunikációnak hívják. De trust me, ez bizony informatikaóra.
Ezt egy Bódi doktor tartja, arról nem is beszélve, hogy Zoltán. Ezt az embert nem szereti senki, mert lekezelő, meg bunkó, meg nem is tudom már, hogy mi még, majdhogynem Gyurcsány, ugye. Nekem ezek a dolgok nem tűnnek fel, engem nem zavart a pali. Bunkók egymás közt, ugye. Meg azért ugye én Gabinénin meg Braunmülleren meg Gestapo bácsin meg Tóth Attilán meg Bencetanárnőn nevelkedtem, úgyhogy bennem egy pár humorosabb gonosz beszólás meg a hülyék kegyetlen lehülyézése nem indukál gyilkos indulatokat, hogy azt mondjam, hogy köcsög, meg ilyenek.
Ez az informatikaóra a Timinéni (mármint a Szabó Timinéni of Teleki, mert most már van új Timinéni is, majd mesélem még) óráinak a butított változata, szóval ugyanaz, csak kevesebb. Ami azért egy főiskolán nem hiszem, hogy nagy dicsőség. De az is lehet, hogy a Teleki gimnázium volt rendkívül erős informatikából. Hogy angolból nem volt erős, az tuti, szóval tényleg egy rejtély, hogy akkor hol az Erő.
Amúgy most kezd eljutni az agyamig, hogy fél éve egyetlen Elcsendesedtél-t se hallottam, és azért ez olyan szomorú, hogy röhögtem egyet.
Az informatikaóráról még annyit, amennyit mintha már említettem volna, hogy én egy kocka szaki vagyok aki mindent tud. MS Office Master. Legyetek rám büszkék.

Nahát, ez a bejegyzés bizony hosszú lesz. Most van csak vége a keddnek. Ez egy ilyen rövidnek hangzó nap, de ismét szólok, NEM AZ! Ne higgyetek a látszatnak, hogy jé, csak három óra, meg ilyenek. Azok meg, akik azt mondják, hogy de nekik meg öt órájuk van egy nap, és másfél órásak, és ilyenek vannak benne, hogy makrobuzerancia meg üzleti rézbaszás meg matematikai analógiás statisztikai faszverés, azoknak mondom, hogy mér nem jöttek ide az egyetem helyett. Kedves Telekis barátaim, itt a Kodolányin mi lennénk azok a nerd figurák akikről vígjátékokat szoktak csinálni. Csak én nem hordok szemüveget, meg nincsen egyikünknek se vörös haja, de megoldanánk így is szerintem.
Megtehetném, hogy háhá, most abbahagyom, de nem. Hosszú lesz, és kész.
A Szerda következik.
Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak.
BÉÉÉÉÉÉÉÉ Sssssssssz.
(Tessék kitalálni, mi volt ez a hangeffekt!)

Első óra: KOMMUNIKÁCIÓs Kompetencia Fejlesztése
Beszarsz. Én ilyeneket viccből szoktam kitalálni. Úgyhogy lefordítom viccről magyarra: Ez tulajdonképpen pszichológiaóra.
Egy pszichológusnő tartja, ez már árulkodik az előbb elvégzett fordítás helyességéről ugyebár. Másrészt meg ilyenekről van szó, hogy hogyan lehet kedvesnek meg megértőnek lenni. De engem ez nem érdekel. Én tudom, hogyan kell kedvesnek lenni, de nem akarok, mert bunkó vagyok.
Meg ilyenek is voltak, hogy munkatárgyaláson miből lehet látni, hogy tényleg most jó-e a helyzet, vagy meg akarnak szopatni. Meg hogy szülő és gyerek, meg amúgy már nem nagyon emlékszem, de itt ilyen evidenciák hangzottak el javarészt, vagy még nagyobbrészt is.
Őszintén szólva nem tudom, mit gondoljak erről az óráról. Ez valahogy nem zavart. De a fene se tudja, miért nem. Biztos varázsol a tanárnő.
Itt is van ugye Póverpoint PREZI, és néha vannak benne olyan képek, hogy azokat így nézni lehet, de hogy minek vannak ott, azt ő se nagyon tudja, meg van, amikor különféle pszichológiai helyzeteket magyaráz bele abba, hogy két öltönyös faszi ül két széken (az egyik mindkét széken, a másik a földön... Nem, igazából mindkettőnek külön széke van) valami hegy tetején, és az égen felhők vannak. Vagy egy meghatározhatatlan bevásárlószatyros bizonyára nyugdíjas asszony próbál nem megijedni egy érdeklődve közeledő, szutykos házisertéstől. Ilyesmik.
Meg van/volt, amikor film. Egyszer egy romantikus vígjáték, ami a teremtő jóisten térítsen vissza a helyes útra, de nem is volt rossz, másodszor egy nyolc vagy mennyi éves kisgyerekes, amiben tapasztalni lehetett az egyik olyan dolgot, ami iszonyatosan fel tudja baszni az agyam, nevezetesen azt, amikor egy nyolc-tíz éves kisfiút egy húsz éves srác próbál meg elváltoztatott hangon szinkronizálni! Amelyik szinkronstúdió ezt kitalálta, azt felgyújtom! Ahogy egy nyilvánvalóan érettségizett, kétnaponta már borotválkozó fiatalember próbálja előadni, hogy kisgyerek... Ez szerintem maradjon meg a rajfilmekbe, vagy a vígjátékokba. Ott vicces is lehet. Bár az még viccesebb a Family Guyban, hogy a csecsemőnek egy harmincas éveiben járó, brit akcentusú faszi a szinkronhangja.
Na, de szóval a második filmen lehetett sírni a nagypapis részeken (oh, please...), a harmadik film meg már annyira naturalista művészfilm volt, hogy az már kurvára érdektelen. Arra azt mondta a tanár, hogy igyekszik olyan filmeket mutatni, amit magunktól nem néznénk meg.
What's the point of that?
Inkább ugorjunk.

Második óra: ... Hihetetlen, nem fogja senki elhinni, de tényleg... Kommunikációelmélet Három.
Ez az új Timinéni. A régit jobban szerettem.
Timinéni 2 egy olyan nő, akinek szerintem aranyos hangja van, szellemeseket tud mondani, és folyamatosan bírálja a társadalmat, legalábbis az átlagot, de ezt olyan finom iróniával teszi, hogy mindenki szarik rá.
Mondjuk szó, mi szó, tényleg unalmas. Bejön, és azonnal tisztelt hallgatóság naakkorkezdjük, és nyolcvan percig dumál. Miről? Tömegkommunikációról. Televízióról. Awesome, hát nem?
Hát nem.
De nem baj, már csak egy óra nyolc perc van hátra. Satöbbi.
Az a baj, hogy az ilyen órákon még aludni se lehet, mert kényelmetlen a pad, ráadásul se a tanár, se a hallgatók nem fogják be, csak talán néhány tizedmásodpercre, amíg azt a minimális oxigénmennyiséget magukhoz veszik, amiből a következő mondatig nem fulladnak meg.
Eme óra után két és fél óra szünet van, ami annyira elrettentően sok, hogy ijedtemben gyorsan elmegyek ebédelni.

Harmadik (=Utolsó) óra: K... *sóhajt*... Kommunikációs Kompetencia Fejlesztése
Ez is olyan frappánsan megtévesztő, hogy azt gondolhatnánk: Mi? Tényleg? Ugyanaz, mint az első óra?
Jajj, te kis butus. Nem-nem.
Ezt egy fiatalabb, sőt, Fiatal, csinos tanárnéni tartja, aki szintén pszichológus, bár nem értem, hogy ilyen naiv, félénk jóindulattal hogy a rákba lehet valaki pszichológus. De ha ezen túllendülünk, akkor egész jól megvagyunk. Végülis jót beszélgettem vele párszor. Aminek következtében stréber vagyok, vagy mi, legalábbis mintha azt mondták volna páran.
Ez egy olyan óra, ami ismerkedősnek indult, aztán ilyen feleslegesként folytatódott, hogy tulajdonképpen minek. Lehet, hogy közben rejtve fejlődött a kompetenciám, ez valami furfingos módszer.
Közben a hátsó padból előre kerültem, mert egyrészt ugye stréber vagyok, másrészt hátul a Hangos Részleg van, ahol olyan kultúra lakozik, amiben a hangosan való poénkodni próbálás a legfőbb erény és érték. Nem búvalbaszottnak való vidék az.
Női-férfi problémákról is szó volt, és megtudtam, hogy a lányokat zavarják az átlagos férfiak, és felsorolásuk alapján tulajdonképpen olyan férfi kell nekik, mint én, csak azért mégse én legyek.
Az is kiderült, hogy érett, felnőttes gondolkodásom van. Remek. Beilleszkedési problémák rulez.
Most tényleg, mit szóltok, hogy ilyen vagyok. Tök menő.

Hamarosan a végére érek ennek a bejegyzésnek, csak előbb még kéne valami még szerintem. Valami grátisz. Valami műanyag fröccsöntött játék. Valami ajándék csengőhang ezer forintért.
Na, ez utóbbi jó is lesz. Aki ad nekem ezer forintot, annak belemondom a telefonjába, hogy József. De csak mert karácsony van. Már november eleje óta karácsony van. Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani.
Hoppá, eszembe jutott még egy kérdés is. Írjak arról újra, hogy mit gondolok az ünnepekről, a karácsonyról? Ez azért kérdés, mert arról már írtam pár évvel ezelőtt, a véleményem pedig nem változott meg. Szóval simán megtehetném azt, hogy keressétek meg azt a régi bejegyzést. Vagy leírhatom újra, az ünnepi hangulatra való tekintettel, hódolva ennek az egész csillagfényes cukorcsillám miafenének.
Kommentládába lehet válaszolni, valamint a megszokott módon bármit megosztani. Tulajdonképpen a kommentláda lehetne fórum is, ha lenne rá igény.
A szócséplést ezennel lezárom, pecsét reá, akinek egyszer nem volt elég, az olvassa el nyugodtan még egyszer, hátha akkor már másmilyen lesz.
Zümm zümm.

További általános tények a Csillagrombolóról

Írás, írás. Olyan rég írtam ide, hogy a Wordben a legutóbbi dokumentumokból ki is került már a blogos előredolgozó dokumentum. Mondjuk ebbe az is beletartozik, hogy a legutóbbi dokumentumok fele most különböző verziójú informatikafeladatokból áll, mert én vagyok a szaki, aki az informatikához ért és feladatok vannak a legutóbbi dokumentumai között. ez se fog rajta sokat változtatni, de az ellenállás legalább megkezdődött.
Egyéb, további nagyon érdekes és magas információtartalmú kulisszatitkok helyett lássunk inkább még annál is érdekesebb, annál is magasabb információtartalmú morzsácskákat a Csillagromboló jellemző jegyeiről. A nagy mennyiségű adat és mondanivaló rendszerezéséhez segítségül hívom az órarendemet, amit ennyi idő alatt sem tudtam megjegyezni, de aki járt velem együtt általános iskolába, vagy gimnáziumba, azt ez egy fikarcnyit sem lepi meg. Vajon mekkora lehet egy fikarc?

Hétfő! A hétfő mindig is az egyik kedvenc napom volt, ugyanannyira imádom, mint mondjuk a keddet, vagy a szerdát.
Első óra: Filozófia. Ez egy furcsa szerzet, már első hallásra is, mert hát mit gondolunk a filozófiaórákról? Semmit... Jó, de ha mégis valami eszünkbe jut róla, akkor az semmiképp sem a tanulás, inkább a pihenés, az unalom, a hasonló amúgy iskolákban nem ritka dolgok, biszbaszok. A közhiedelemben úgy él, hogy filozófiaórára nem kell semmit tanulni, hiszen az filozófia, az szubjektív, és hacsak nem ezer éve halott, de még mindig az emberiség háromnegyedénél okosabbnak bizonyuló személyekről és gondolkodásukról kell megjegyezni különféle egzaktnak nevezhető dolgokat, akkor a saját kútfőnkből vett saját gondolkodásunk elég lesz a tantárgy átvészeléséhez. Azért él így a közhiedelemben, mert így igaz. Aki az imént említett saját gondolkodással, netán kútfővel nem rendelkezik, az szopik. Habár ez nem igaz, hiszen ha gondolkodni kéne az iskola teljesítéséhez, akkor nem lenne ennyi érettségivel rendelkező primitív faszkalap.
Mi az? Hogy sokat káromkodok? Nem tehetek róla, pszichológiai szakkifejezés, primitív faszkalap.
Na, de még a pszichológia az később van, most a filozófia a téma. Az a lényeg, hogy van ez az elképzelés, hogy filozófiára nem kell tanulni, és ezen a konkrét órán ez az elképzelés nem szenvedett még csorbát, illetve azt se tudja, hogy most akkor hova épüljön be.
A filozófia előadásokat egy Darai nevezetű ember tartja, aki szerintem úgy néz ki, mint Hadházi László, és a hangja is olyan. De nem ő Hadházi, ahogy a jeti se szekrény, csak akkora, mint a szekrény, a jeti.
Ez a Darai egy olyan fajzat, aki a saját maga által írt könyvet adta fel kötelezőnek, és a saját alapítványát reklámozta, hogy fizessük oda az adónk egy százalékát, pedig mások meg éheznek. A PowerPoint prezentációs kivetítőt arra használja, hogy teleírja masszív, többkilós szövegtörzsekkel (még nem néztem bele, de nem kizárt, hogy tulajdonképpen az egész könyvét konvertálta át ppt-be). Miközben ezeket sokan próbálják szó szerint lemásolni (van, ami sohase változik), ez az úr okosan megmondja, hogyan kellene működni a világnak, legalábbis azt hiszem, hogy erről beszél, mert nem hogy elveszíteni, de felvenni se nagyon szoktam a fonalat, olyan jókat lehet írni félálomban. Közben néha mondja, hogy erre meg erre nem jut ideje, ezért nem mondja el, de mást meg átható részletességgel és átéléssel szónokol (sőt, szónoklik), például a politikáról megvan neki a véleménye, és szereti hangoztatni, hogy miért tirpák törvényszegő gyaur kutyák a szlovákok, meg a románok, meg a cigányok, meg az amerikaiak, meg a klingonok, ewokok, mit tudom én már, hogy kik még. Szokott a szocializmus korszakáról is gúnyolódni, de ezt nem rovopm fel neki, mert a szocializmusban annyi faszság volt, hogy az szinte kínálja magát, hogy gúnyolják, úgyhogy ebben történetesen igaza van.
Annyit beszél az emberiség helyes útjáról, meg ilyenekről, hogy lehet, hogy ő Batman, vagy nem tudom, de a Himnuszt biztos ő írta, mert a magyarok hányatott (szegény magyaroknak még hányniuk is kellett, kurva tatárok) sorsát nagyon a szívén viseli, s gyakran bele is foglalja az előadásaiba.
A fegyelmezést pedig úgy kívánja megoldani, hogy percenként körülbelül negyvenkilencszer megköszörüli a torkát. Vagy csak száraz neki, de akkor meg igyon már, mert kicsit se idegesítő.
Kh, emberiség, kh, gazdaság, kh, Szlovákia, kh, nebeszéljen.
Na, szóval ez valami ilyesmi, ebből nem tudom, mit kell megjegyezni, gyanítom, semmit, hanem majd meglátódik.

Második óra: Kommunikációelmélet... 1 (eggyö).
Na, ez meg egy olyan evidensnek tűnő valami, ami arról szól, hogy kommunikációelmélet. Például ha nem tudod, hogy létezik őszinte meg nem őszinte mosoly, akkor itt megtudhatod.
Az órát Bernáth doktor tartja, aki egy vén cowboy (mondjuk Clint Eastwood) és Cal Lightman keveréke. Csak mondjuk magyar, mert ha angolul beszélne, akkor az idegen nyelven van, és azt nem értené mindenki. Bár lehet, hogy így se érti mindenki, mert amikor arról volt szó, hogy mindenki tudja-e, hogy a kompetencia mit jelent, akkor a társaság fele tényleg úgy nézett mint aki nem tudja. Én legalább úgy nézek, mintha tudnám. Nem szégyen az, ha tudunk valamit, kivétel akkor, ha utána lestrébereznek minket, miközben a büdös életbe nem tanultunk semmit, és sose írtunk matekleckét.
De ez az óra kb nem rossz.
Atya isten.
Miket ír ez a hülye? Nem rossz?
Jó, hát értitek, ha már arról volt szó, hogy itt őszinte vagyok, akkor maradjunk is meg ennél a szokásnál. És különben is, attól, hogy nem rossz, attól még nem lesz jobb, mint ha például otthon lennék, és nem kéne ott lennem.
Ugorjunk.

Harmadik óra: Bevezetés a közgazdaságtanba
Ez az az óra, amire egyszerűen nem érdemes bejárni. Van egy fazon, aki nyilván közgazdász, öltönyben, és totál közérthetően vezeti be a hallgatóságot a közgazdaságtanba. Egy: jó hosszú bevezetés ez, olyan, mint a rothadásba vezető setét macsakaköves csöpögő alagút. Kettő: úgy közérthető a dolog, hogy ő érti. Nagyon is érti. Hiszen közgazdász, áldja meg a jóisten. Ha nem lennének ilyen gazközdészek, nem is lenne közgazdaság, mert mindenki más szarna rá. Úgy meg aztán borulnának fel az államháztartások, arról nem is beszélve, hogy nem lenne kinek bevezetni minket.
Én nem akarom a falat az ördögre festeni (még a végén feldugja a seggembe a vasvilláját), de ebből a tantárgyból fogok megbukni, ha csak egy minimális mértékben is a pech felé billenek. Vagy lehet, hogy még oda se kell billenni. De ilyet nem mondok, mert ez kishitű, demoralizáló, és elszomorító.
A közgazdaságtan előadásokról sokkal többet nem tudok elmondani, hacsak azt nem, hogy nekem az az egyik kedvenc órám, mert akkor jót szoktam ebédelni.

Negyedik óra: Művelődéstörténet
Ez az utolsó óra hétfőn, de ez marhára nincsen rád pozitív hatással, ha beülsz erre a művelődéstörténetre. Ez egy olyan dolog, amit egy kifejezetten jó arc Csurgai tanár úr (gondolom, doktor, itt mindenki doktor, még én is) tart, van humora, tud rendesen beszélni, de valahogy mégis kurva unalmas.
És ez az ember ezt hogy élvezi! Tényleg, látni az arcán a mosolyt, amikor már lassan vége az órának, és kijelenti, hogy akkor most még egy másik témáról is óhajt beszélni. Kedves kommunikátoraim. Így szokott minket szólítani. Ami mondjuk rém szarul hangzik, és idegesítő, és ráadásul ciki. Hogy én egy kommunikátor vagyok. Egy kibaszott volkitolki.
Amúgy ez is milyen, hogy egy ilyen komoly műszaki eszköznek, mint az adóvevő, angolul ilyen gyerekmondóka pöcs neve van. Walkie-talkie. Sétálcsi-beszélcsi. Hát baze.
A művelődéstörténet az tulajdonképpen történelem, ilyen kultúra felől való megfogásban, de ennek ellenére (mármint a megfogásnak) kb megfoghatatlan az egész, mert nem tudod megmondani, hogy ebből a nyolcvan percből most akkor mi volt a lényeg. Illetve meg tudod mondani, de az meg elfogadhatatlan, tekintve, hogy az EGÉSZ egy nagy lényeg. Minden kutyafaszát meg kéne jegyezni, ilyeneket, hogy név szerint kik írtak könyvet miről mikor.
Szóval senki ne izguljon, van miből megbukni. Vagy ha nem bukok meg, akkor ismét egy nagy középsőujjat az oktatásba. Az ugyanolyan szintű lesz, mint a jeles matematika érettségim, szóval ilyen congratulations szintű.

Szóval ez az iskola legalább abban jobb, hogy a tanárok többnyire nem idegesítő seggfejek. De ez már máshol is így volt, hogy hiába jó a tanár, ha... És nem az a probléma, hogy nem tudok koncentrálni, nem. Hogy a férfiak nem tudnak olyan jól koncentrálni. Nem. Nem azért nem koncentrálok, mert nem tudok, hanem...
Találjátok ki, hogy miért.

Ennyi volt a móka mára, a keddel és a szerdával még adós vagyok, és meg is fogom írni, mert a blog nem haldoklik, csak ritkábban frissül az átlagnál. Ha majd haldoklik, akkor közlöm.
Akinek bármi részletekbe menő kérdése van, mert valamire még kíváncsi, vagy valamit nem hallott tisztán, az az összes többi mindenkivel együtt dobáljon írásokat a kommentládába.
Jegyet rendelni a 42-es számon lehet.
Találkozunk valamikor, nagy büdös jóéjszakát, a viszontlátásra.

Enter the Csillagromboló

Közkívánatra újra jelentkezünk. Igazából nem annyira közkívánatra, mert eddig is sokan mondták hogy írjam már a blogomat basszammeg meg ilyenek, viszont így sokkal jobban hangzik, hogy hogy azzal kezdődik a szöveg, hogy Közkívánatra, ez ilyen zsurnalisztikai fondorlat, furfing. Végül is kommunikáció szakra járok, nem lehet most már csak tőmondatokkal meg átlátszó szarságokkal kiszúrni a nagyérdemű szemét. Be kell jelentenem, felnőtt emberek vagyunk, kérem szépen.
Úgyhogy mindezek ismeretében, dolgos, felnőtt jómunkásember módjára ismertetem, mi a nagy büdös harci helyzet a világ egyik legszuperebb főiskolájában, amelyet Csillagromboló névre kereszteltem el a szokásos önkényemmel, amit időről időre alkalmazni szokásom.

Diliház, Börtön, és most Csillagromboló. Miért ez a neve, kérdezhetnénk, hát persze, hogy megint a logikánkkal, azt itt szabad használni. Válaszképp számozva vesszük azt a három okot, amitől ez az elnevezés választódott a magyar, angol, és egyéb nyelvek többszázmilliós szókészletének egyéb szavai helyett.
1) Mennyivel jobban hangzik a Csillagromboló, mint a Kodolányi János Főiskola, nem? Most mondhatnám, hogy még rövidebb is, de azt hiszem, a blog eddigi történelme során megszokott stílus tükrében nem lenne hiteles, hogy bármit is számít egy-egy szó vagy mondat karakterbeli terjedelme.
2) Csillagokat pusztít. Úgy gondolom, ez a legegyértelműbb ok, már előre evidens volt.
3) A belső elrendezés és a hanghatás. Szerintem ez a harmadik pont nagyon meg fog nőni, Ha a magyarázatot is beleveszem, így most nem veszem bele, hanem fogadjuk el addig amíg pár röpke bekezdéssel lejjebb ki nem fejtem. Előbb viszont kezdjünk mással. Más eleje van a dolognak, mint a belső elrendezés taglalása.

Nem tudom, ki mennyire van tisztában azzal, hogy mennyire vártam már, hogy végre vége legyen a vakációnak, és mehessek újra iskolába, mert már valaminek be kellett tölteni azt az űrt, amit a Teleki elvesztése okozott bennem. Annak, aki kevéssé, vagy semennyire nincs tisztában vele, szívesen elmondom, mennyire: Nagyon.
Így hát magas elvárásokkal, izgatottan, a véget nem érőnek tűnő több féléves móka reményében csillogó világoskék szemekkel érkeztem először a főiskolára, és már elsőre nagyon szimpatikus volt. Beavatás gyanánt rögtön a negyedikre kellett felmenni, mert ott tartották az évnyitót (meg amúgy az óráim kilencven százalékát). Közben megcsodálhattam a fehér falakat, a szürkés padlócsempét az egyenletes lépcsősorokon, és a szürkére festett, impozáns, sima, dísztelen, kétszárnyú ajtót, ami a negyedik emelet ugyanilyen dizájnosan, csalogatóan megépített folyosóját takarta el a szemem elől egészen addig, amíg neki nem veselkedtem fél óra lihegés után, hogy kinyissam. Egészen röviden szólva olyan jólszituált elmegyógyintézet jellege van a dolognak, szinte vártam már, hogy feltűnjenek összehajtható hordágyaikkal a két méteres, kopasz négerek fehér köpenyben a szintén jetiméretű, valamivel hájasabb fehér haverjaikkal karöltve.
Az évnyitót a Győrffi Miklós néven ismert celeb prezentálta, csak ő talán megszokta, hogy mikroport van a zakójára tűzve, mert a kikészített megfoghatós mikrofont nem használta, pedig fogadok, hogy az pontosan azért van ott, hogy aki belebeszél, azt lehessen jobban hallani.
Ez az évnyitó annyira hasznos volt, hogy beszéltek pár óráig, aztán kiosztottak olyan nyomtatványokat, amiken le volt írva az amit addig mondtak. Ugyanennyire volt izgalmas a másnap tartott beiratkozás is, de ott már néhány helyre fel kellett írni a neveket is.
Mindenféle izgalmas dolgok voltak, mint például eskütétel, életünket és vérünket az iskoláért (Vajon nagyon tirpák számító dolog, hogy véletlenül nem tettem esküt, mert szerintem az eskütétel nem játék, hanem mondjuk eskü?), meg kaptunk tornazsákszerű valamit, amiben mindenféle szponzorok reklámajándékai voltak, például fogkrém, hogy lehessen vele fogat mosni, pár falat marhafinom (de tényleg kurva jó) különleges sósmogyoró, nyilván étkezési célokból, meg például volt benne egy kellemesen zöld csomagolású gumióvszer is, amit halkan megjegyzem, nagyon szívesen kipróbálok, ha valakinek van hozzá kedve. Fujj, ilyen szekszuálisakat nem szoktál írni Gm., züllesz. Borzasztó.
A termek szemrevételezésénél jutott eszembe, hogy ez egy Csillagromboló, nem elmegyógyintézet, mert a termekben ilyen megdöntött falak vannak, meg átláthatatlanul leredőnyözött ablakok, és a nem működő szellőzőrendszer alapzaja, ami meg a hajtóművek egyenletes búgását juttatta eszembe. Közben írtam dolgokat egy füzetbe, amit azóta egész sokan megnéztek, és rájöttek utána, hogy bizonyára beteg lehetek.
Most pedig szóljék arról is pár szó, hogy milyen egy nap ebben a remek közegben, és még mindenféléről, ami az eszembe juthat közben!

Mindegy, hogy hétfő, kedd, vagy szerda van (a többi nap nincsen iskola, de ez a három nap is bőven elég, trust me), a recept ugyanaz, vagy legalábbis kísértetiesen hasonlít, mert tök mindegy, mikor kelek fel, ugyanannyira fitten és életkedvvel tele kerekedek fel itthonról, hogy egy-másfél óra általam eddig is rendkívül kedvelt pleasant buszozás metrózás villamosozás után felszálljak a Csillagrombolóba. Ott ugye lépcsőzés, lihegés, megérkezés, izzadás. Ha nincs senki, akit ismerek, akkor állás-ülés (izgi) ameddig el nem kezdődik az óra, és akkor utána a termen belül van ülés, miközben egy tanár beszél valamiről (szintén izgi). Ha van valaki, akit ismerek, akkor néha lehet velük beszélgetni.
Amúgy tényleg van már pár ember, aki köszön nekem, sőt, még beszélgetésre is kapható, sőt, ezekből a valakikből van aki lány, például Betti, akinek szerencsejáték kölcsönadni a füzeted, mert néha van amikor be is jön az iskolába, de nagyon kedves és barátságos és van beszélőkéje és önbizalma, ezért képes kiegészíteni engem is akár, és szerinte is fekete-vörös rulez, vagy másik például Kriszti, aki aranyosan mosolyogva, sőt nevetve, szintén rendkívül kedvesen szeret engemet a földbe tiporni, és azt mondja hogy szarul áll neki a szemüveg, amikor nem.
Olyan leányzó is van, akivel ismerkedős órán bemutatkoztunk egymásnak, és azóta próbálok neki inteni köszönésképp, ha idenéz, de nagyon ügyesen csinálja, és még a közelembe se pillant, nehogy. Nem tudok szimpatikus lenni, lehet, hogy inkább gonosz leszek.
Srácok is vannak, akik elugranak szünetben a kocsmába, aztán a ser meggyőzi őket, hogy nem kell visszamenniük. De Bence órákon odaadja a Huszonkettes csapdáját, és akkor tudok olvasni, és nem csak ülés miközben egy tanár beszél. Meg egyszer Tekkeneztem is PSP-n, de Dávid leverte a kedvenc figurámat akivel a rendes PS2-mön mindenkit apró ficnikre gyaláztam.
Mi van még? Sok-sok érdekes óra, például közgazdaság, amiből akár meg is bukhatok, mint ahogy a többi tantárgyból is. Olyan csemegék vannak itt, mint művelődéstörténet (annyira érdekfeszítő, mint a közgazdaság), meg Kommunikációelmélet 1 2 és 3. Ez is jó elnevezés egy tantárgynak, egy szám. Nem? Dehogynem, számozni szeretünk. Mindegyik kibaszottul érdekel. De bármilyen irónia nélkül mondhatom (miért, eddig ironikus voltál, tényleg, mikor?), hogy a legjobb az informatika (jaj, bocsánat, Internetes Kommunikáció Szeminárium... Szóval informatika) és az ismerkedős óra (elnézést, elnézést, Kommunikációs Kompetencia Fejlesztése - Kákáef), mert arra nem kell tanulni, az informatikán azt vesszük mint amit a Diliházban már kismilliószor begyakoroltunk (Timinéni rulez!!), a kompetenciás órán meg fejlődik a kompetenciám, egyre kompetensebb vagyok, és amint már ott is megemlítettem, valaki mindig kénytelen szóba állni velem, és lányok.

Az órák kicsivel részletesebb jellemzését pedig majd egy későbbi bejegyzésben taglalom majd, meg még mindenfélét. Amúgy is megint rohadt hosszú lett ez a mostani, de igaz, ez most jár is, mert nem írtam nem tudom, mióta, és rég kaptam kommentet. Például az előzőre egyet se, pedig az a tinisorozatokról szólt, és kékkel írtam.
De ha valaki örül, akkor annak örülök, meg hasonló kedves dolgok, meg optimizmus, aminek ugyebár én a mestere vagyok többek között a tájékozódás és a futball mellett.
Star Wars.

Emesen (gyk.: MSN) monológ

Az azért gejl dolog, hogy ha szarul vagyok, akkor jobb arc vagyok, mint amikor jól érzem magam.
Na de majd jellemfejlődök.
Majd írok belőle tiniregényeket.
Benne lesz a címükben hogy tuti vagy suli meg ilyesmik.
És barbibabák meg izomagyúak lesznek a szereplők, meg lesz ilyen nerd gyerek, ilyen szerencsétlen.
Na de hogy ne legyen tucat, a végén már minden jel arra mutat, hogy a nerd gyerek összejöna  Suli Legjobb CSAJával,
és NEM!!
Háháháhá.
In jor fész!
Tök jó lesz.
Többen fogják olvasni mint azokat amiket most írok, mármint kéne írnom.
Most már csak azt kell eldöntenem, hogy amerikai vagy német vonalon menjen a dolog.
A németben több a szexpoén.
És a szőke ember.
Az amerikaiban meg van autójuk.
Meg kosárlabdacsapat.
És a legjobb csajt mindenki imádja, és senkit nem zavar, hogy minden héten más fiúval van, szóval ilyen kurvoid.
De mit tegyünk ha egyszer olyan szép.
És okos.
Sokáig képes vásárolni. Nagy kapacitásra vall.
Amúgy a nerd gyereknek van egy arab és egy japán barátja.
Mindketten kompjúterszakik.
És World of Warcraft poszterek vannak a KOLESZszobájukban.
De a főhős nerd gyerek, ő nem is nörd, ö csak egy szerencsétlen.
Akit senki se szeret pedig érző szívű satöbbi satöbbi.
De meg is szívja a végén.
Amúgy ezt észrevettem ezekben a sorozatokban,
Hogy tele vannak olyan szép karakterekkel akiknek szimpatikusnak kéne lenniük, de nekem egyik se szokott az lenni.
Mert vérhülye mind.
Olyan faszok.
Össze-vissza vesznek, ahelyett, hogy megkérdeznék, mi van.
Azt hiszik, mivan, közbe mégse.
És sírmak, ha négyest kapnak ötös helyett.
Mert akkor nem lesz meg az ösztöndíj, és akkor nem kap díjt az ösztönére.
És akkor nem menő.
Amelyik meg tud kosárlabdázni, az nyugodtan leszarhatja, csak ne bukjon meg.
De azoknak meg a kosárlabda a mindenük, és minden meccs előtt olyan hangulatban vannak, mint a spártaiak a 300-ban.
De szerencsére a végén mindig van aki rá tud dobni az utolsó másodpercben lassítva.
És akkor örülnek, mintha ezzel mentették volna meg a világot.
Jack Bauer, terrorelhárítás, atombomba? Lófasz! Megnyertük a kosármeccset.
Igen, igaz, ők mindig a kék csapatdzsekiben vannak.
És van az edző, ő az egyedüli jófej és értelmes, motivált, igazi érvekkel gondolkodó ember, de őt mindenki leszarja.
Kivétel amikor kiabál velük és megszívatja őket.
Hogy a két legellenségesebb fiút rakja egymás mellé, hogy együtt kelljen játszaniuk.
És akkor ott dráma van.
Meg utána smárolás.
Mármint lányokkal.
Mert kiderül, hogy őket csak kijátszották egymás ellen a csajok.
És akkor szakítanak a barátnőikkel, de nem baj, mert utána újra összejönnek, csak más párosításokban.
Egyébként mindig így kell, hogy szakítani is egyszerre szakítanak, meg becsajozni is mindegyik szereplő egy epizódon belül.

(Bori: „Ja, de amúgy eszeveszett kajacsata is van a kajáldában")

Tálcán.
És véres intrikák folynak, hogy a menők asztalához ülhessen valaki.
És ott trónbitorolnak meg ármánykodnak egymás között.
Amúgy mindenki ilyen kollégiumrockzenét hallgat.
Kivéve egy-két embert, de őket meg lehet ismerni az eltérő öltözködésükről, vagy feketék.
És mindenkinek nagyon fontos a gimi amibe járnak.
Az a király, még dicsekednek is vele, meg gimis kitűzővel mennek mindenhova, hogy jól lehessen látni.
Ezt se értettem, nekem tök ciki lett volna a telekis szalaggal járni-kelni.
Ja, és amúgy a szülőkre nem kell hallgatni, mert ők nem értik meg.
Na, hát most így hirtelen ennyi jutott eszembe.

Tényleg csak ennyi jutott eszembe, de mégiscsak jobb így csalni, mint hogy ne legyen bejegyzés. Vagy igen?
Orevoááh.

Hepi Birthday the Második

Azaz elérkezett a blog második születésnapja. Mondhatnám azt is, ha szeretném a kliséket, hogy ezt is megéltük. Meg azt is mondhatnám, hogy vaddisznó, de annak ebben a kontextusban nem lenne semmi értelme, úgyhogy mellőzném inkább.
Emlékezek inkább arra, hogy miért, meg miképp kezdtem blogot írni.

Ez két éve volt, szóval annyira is emlékszek rá. A lényeg a lényeg, egyszer csak úgy kezdtem el gondolni, hogy mivel már gimnáziumba járok (Hail, Börtön!), és már azelőtt sem az éles memóriámról voltam híres, lassan, de biztosan elkezd majd fenyegetni az a veszély, hogy azt a sok szép emléket, amit a Diliházban szereztem egyszerűen elfelejtgetem. Mert az idő sok mindent megszépít, és a rosszat hajlamos elfelejteni az ember. Mondjuk, ha ezen a rosszon történetesen betegre tudod röhögni magad egy baráti körbeülős anekdotázás-nosztalgiázás közepette, akkor egyszerűbb a helyzet, és talán ezért sikerült még megörökíthető állapotban találnom a fejemben (óh, a lelkemben) elraktározott ismeretanyagot, amely iránt még mindig kissé kritikus érzelmeket tápláltam.
Mellesleg az imént tüsszentettem egyet, de semmi pánik, nem fertőző.
Szóval adottak voltak ezek az emlékek, hát fogtam a legélénkebben élőt (és egyben azt, amiről a legtöbb különféle dolgot össze lehet hordani), és írtam belőle egy egészen hosszúra kerekedett fogalmazást. Ez a fogalmazás a menzáról szólt. Rizsa-Zsuzsa konyhástársulat, Big Ily (ki mindent lát, s a zsebe is feneketlen), Terítsenek vissza, Csitítsd az elméd, Luke. Habár ebből a felsorolásból szerintem nem mind volt benne. Mindenesetre én most nem fogom újraolvasni, de az olvasóknak tudom ajánlani, abban például még nem baszdmegoltam, és a fogalmazás is valamiképp választékosabb, tudományosabb hangulatot ébresztett.
Ezt az első fogalmazást, meg az utána következő másodikat (ami pedig az iskolaudvar fusskétkörtkisfiú rendjéről és hangulatáról mesélt el néhány bekezdésben egy szintén tudományos, szociológiai hangulatú történet(et)) még nem a gm.blogol.hu című helyre töltém fel, hanem még valami MSN tárhely volt a nyerő. De csak azért, mert ahhoz nem kellett semmit se érteni, és tetszett, hogy meg tudtam csinálni fekete-pirosra a dizájnt.
Viszont az említett lapon (vagy minek nevezzem ezt, még azt se tudom, hogy mi volt, a rendszerről kb rajtam kívül senkinek nem volt tudomása) körülbelül ketten olvasták el magvas mondanivalómat, és én meg közben rájöttem, hogy ezt az írás dolgot szívesen folytatnám, úgyhogy egyéb megoldás után kellett néznem. És ahogy az lenni szokott, a Szerencse rám mosolygott (na jó, nem így szokott lenni, de így sokkal pozitívabb, nem?) Brigi formájában.
Lady Brigi of Lovastábor segített megszerkeszteni a blogot (illetve ő szerkesztette meg, én meg csak annyit tudtam mondani, hogy fehér, sárga, fekete, fekete), ahova azonnal elkezdhettem a nagyon lelkes feltöltést, és egy hét leforgása alatt képes voltam feldobni ötnél több bejegyzést, amire azóta nem volt példa a világtörténelemben. Ezek a fogalmazások eleinte Nosztalgia Show néven futottak, majd miután sikerült enciklopédikus részletességgel felvázolnom a Diliház kivételesen elit kondícióit, áttértem más dolgok kielemzésére és később egyre vérmesebb lefikázására.
Az első korszakban még fekete alapon fehér betűkkel volt olvasható a blog szépirodalmi tartalma, majd miután többen jelezték, hogy nekem köszönhetik, hogy a vakság új lehetőségeket nyitott előttük az életben, megkezdtem a második szakaszt, amelyben elmélkedéseim és káromkodásaim már szürke színre sötétültek. Ez állítólag egy fokkal jobb volt, de még mindig maradandó károsodásokat okozott egyesekben (ama bejegyzéseket nem színeztem át, úgyhogy az újabb olvasók visszanézhetik, és még igazi leleteket is találhatnak).
Ekkor jött a blog első születésnapja, ahol felelőtlenül elkezdtem újítgatni, és a színes betűk mellett olyat mertem szólni, hogy minden héten frissítés, valamint bevezettem rovatként az AFP-t (azaz az Apró, de Fontos Problémákat. A színek meg a néha feltűnő AFP írások maradtak (később lettek az Egyperczesek is), a hetente való frissítés kitartott kábé egy hónapig, aztán a káosz tüzes kürtőjébe süllyedt. Szerencsére emiatt nem lettem megölve.
Viszont meg lettem fenyegetve, hogy meg leszek verve, meg terrorizálva leszek, mert ezt a blogot sem kerülhetik el a primitív kaszt erős, bátor képviselői. Mivel megígérték, hogy végem, a mai napig be vagyok szarva, bár remélem, már rájöttek, hogy Attila nem én vagyok. Az incidenst vágatlanul, javítatlanul olvashatják a Teleki Day - Lesz ez még így se című bejegyzés komment szekciójában, amely bejegyzés egyébként épp emiatt az intellektuális Csicska, Geci, illetve Vágod szócsata miatt a legtöbb kommentet kapta az összes közül. Pedig nem is az volt a legjobb bejegyzésem, csak benne volt két név, amiket persze nem írok le, nehogy kihívjam az istenek haragját.
Történtek még hosszabb szünetek is, és arról is meg lettem győzve, hogy érdemes folytatni, ezért folytattam. A színvonal szerintem esett, de legalábbis változott, több lett a káromkodás, a véleménnyilvánítás. A kommentekre azért nem válaszolok annyit, hogy ne én írjam a kommentek felét, de ha van rá igény, ezen természetesen hajlandó vagyok változtatni. Volt, amikor boldog voltam, és sekélyesebb lett a mondanivalóm, volt, amikor kurva ideges, és emiatt megírtam a legjobb bejegyzést. Mindenesetre emlékeim szerint nem volt olyan bejegyzés, amire ne kaptam volna legalább egy-két hozzászólást, amit köszönök az olvasótábornak.
És most, miután áttekintettük a blog történelmét, következzen a köszönetnyújtós rész, amikor van egy arany, vagy aranyozott, vagy aranyozott hatású, vagy egészen nem szobor a kezemben, és köszönöm a jóistennek.

Érdekes módon az olvasószámlálásra beírt személyek száma NŐTT, nem hogy csökkent, habár kicserélődött egy része, és már a felét se ismerem, így róluk nem fogok tudni semmit se mondani. Aki az ismerettség fokán változtatni szeretne, nyugodtan felkereshet, főleg, ha lány, de ilyet amúgy nem szabad mondani, úgyhogy nem látta senki.
Huszonhat olvasó jelezte, hogy rendszeresnek mondható esetében e szerény blog olvasása, vagy legalábbis megnézése, hogy megint nincs új bejegyzés. A szavazás alapján ebből a huszonhatból heten szőkék, egy valaki vörös, ketten fekete hajúak, hárman már megőszültek, egy szőkére festette a haját, hárman vörösre, ketten feketére, öten egyéb színű (tehát bizonyára zöld, ciánkék, kopasz) hajzattal rendelkeznek, harmincöten pedig barnák.
És akkor lássuk, pontosan kik is olvasnak Gm. blogot mostanában!

Akiktől bocsánatot kérek, amiért nem tudok érdemben írni róluk valamit:

• Imaginary Girl
• Anna
• Grabovszki
• Dorka
• Debra
• Biyah
• Gombbora
• Zsé
• Blacksheep (még időben szólt :) )

Akikhez pedig hozzáfűzök egy-két keresett szót, mivel tudom, kik:

• Benedek, aki látott engem igazi golyófejű kisgyereknek
• Bambi, azaz Tamás (gyerevissza!!), akivel ha megszólalunk, le szoktak minket hülyézni
• Adri, aki (ha még nem gondolta meg magát) az én Kedves Húgom, és a blogolásom egyik legszebb ajándéka
• Borbála (kis bével, háhá), azaz Bori, aki önmagában lévő fogalomból immár Jelenséggé nőtte ki magát
• Lil, aki miatt nem volt értelmetlen az a négy csodálatos év a Telekiben
• Lyn, azaz Ancsi, aki fel tud vidítani (és akár zavarba is hozni majdnem) egy-két szóval, és akinek igazán érdemes írni
• Bench, aki mostanában csendben, de bizonyára még mindig olyan barátságosan és aranyosan figyeli a munkámat
• Rita, aki olyan önzetlenül tud Jó és kedves lenni, hogy tán angyal lesz belőle
• Korivié, azaz Lia, aki olyannak lát, amilyen lenni szeretnék, és akivel nem lehet két óránál kevesebbet telefonálni
• Br!g!, vagyis Brigi Húgom, aki utamra indított itt
• Timi, aki szerintem az a Timi, akit ismerek (ha nem, elnézést), és akinek így külön is köszönöm, hogy kitart itt
• Olf (olf, ha így jobban tetszik), aki hol kétségbe von, hol nem, de tulajdonképpen fasza gyerek
• Em, azaz Édes Apám, egyik fő kritikusom, barátom
• Pintér Csilla, Édes Anyám, aki képes meghallgatni azt a rengeteg mindent, amit összepofázok
• Szidi, a blogolos hölgy az érdekes beszélgetési témáival
• Lilla, aki ha az a Lilla, akit ismerek, akkor már nagyon rég nem láttam, pedig jó lenne újra találkozni Vele
• Adri Anyukája Néni, aki szerencsés, hogy ilyen lánya van, tolerálja a stílusomat, és mellesleg remekül főz

És elértünk a végére. A fenti sor természetesen nem rangsor, de még csak nem is ABC. Se nem ABC-sor.
Még egyszer szívélyes üdvözlettel köszönöm, hogy ennyien látogatják ezt a döcögős oldalt, ígérem, lesz még bejegyzés az új évadban is, és ha valami kérdés, vagy óhaj merülne fel, a kommenteket mindig elolvasom.
Köszönöm a figyelmet, most pedig jöhet a tűzijáték.
FFFFFÍJŰŰŰ
...
PÁKK!!
FFFÍJŰŰŰŰ
...
FSSSZ
PÁKK!!
ROPP!!

Estébé, estébé, estébé.

AFP: Mindenféle internettel kapcsolatos biszbasz

Mert ezek a dolgok így összegyűltek, ahogy a dolgok össze szoktak, amikor például egy-egy mozzanat nem elég egy AFP-hez, de mondjuk három már igen. Úgyhogy számoljuk. Következzenek az internettel, vagyis inkább az interneten fellelhető viselkedéssel, reakciókkal kapcsolatos bigyuszok.

Egy: A vírusok. Na, ugye több vírus is létezik, például a biológiai, ami akkor nyomja reád a szaporafosást amikor éppen randid van, amikor meg jó lenne lógni a dolgozatról, akkor meg baszik előbújni, de nekünk most az internetes kell. Vannak ezek az MSN-re beépülő vírusok, amik linkeket küldözgetnek másoknak a nevedben, biztosan mindenki ismeri őket... Illetve NEM! Mert két év óta még mindig van, aki boci szemekkel értetlenül nézve megkérdezi meg írja az üzeneteket hogy „Mit küldözgetsz? Mi ez? Miért küldted? Mi ez? Mit küldözgetsz?". Hát eszemfaszom megáll, milyen steril környezetben élt eddig az, akinek ha jön egy link tőlem ANGOLUL, hogy nézd, találtam rólunk képet amikor partiztunk, akkor nem pislan fel a gyanú az agyában, hogy lehet, hogy ezt nem is én küldtem?! Nem, én biztos vicces kedvemben vagyok, és angolul küldözgetek linkeket csakúgy. Nem, helyette megkérdezi, hogy mi ez. Nem tudom, baszd meg, nyissad meg, aztán töltsed le a vírust!
Különben is, ki az, aki megnyit valamit anélkül hogy rákérdezne, hogy mi az? Tudom, van olyan, akinek szokása csak úgy berakni egy linket szó nélkül, és elvárja, hogy én azt nyissam meg, meg még kitudjamit. Hát bocs, ha annyira se méltat, hogy melléröffentse hogy zene például... Akkor se biztos, hogy megnyitom, mert az esetek többségében eleve zenét hallgatok, és tuti valami teljesen más hangulatút küld, és megsértődik ha nem hallgatom meg azonnal a kedvéért, de ha szó nélkül küldenek valamit, azt nem nyitom meg.
És ezen meg végképp nem tudok zöldágra vergődni, hogy van olyan ember, akinek még mindig nem tűnt fel, hogy nem én küldöm azokat a kibaszott linkeket, és még mindig téma ez, ahelyett, hogy leszarná, kinyomná a francba. Mit küldtél, mi ez?
Argh.

Kettő: Angol. Ha már ott tartunk, hogy az se tűnik fel, hogy nem magyarul van a link ami küldődik (igen, szoktam angolul írni, de nem olyanoknak akik nem tudnak angolul, bazmeg!). Néztem a minap egy AVGN videót, aki nem ismerné, ez egy amerikai játékteszter srác, aki rossz játékokat fikáz le. Van egy magyar srác is, aki hasonlókat csinál, ezt a videót az ő blogjában is meg lehet találni, mert be van rakva oda is. Namost, ugye egy amerikai játékteszterre mi a jellemző? Például az, hogy angolul beszél. Értelemszerűen, az az anyanyelve, meg ugye nem tud magyarul, mert minek tudna. Erre jön a komment: „Jó a videó, csak nem értem, mit mond, mert nem tudok angolul."
Hatásszünet.
What The FUCK?! Hát istenem... Na mindegy, ha ez nem eléggé jó példa, mondok másikat. RPG Maker. Ezt még kevesebben ismerik, mint az AVGN-t, de elmondom, hogy ez egy játékszerkesztő program. Eléggé összetett. Angolul, mit ad isten. Fórumon valaki beír: „Segítsen már valaki, hogy hogy kell ezt meg azt (rákérdez a lehető legalapabb dolgokra, már csaknem azt kérdezi, hogyan kel a programot elindítani) megcsinálni, mert nem tudok angolul és nem értem.
De az úr isten hogy segítené meg azt az áldott jó eszét a szentemnek, hát hogy a kóchengeres kutyafaszába akarja kitapasztalni a programot, ha nem ért semmit belőle? Minden egyes dolgot megkérdez? Jááááj..
Én nem azt mondom, hogy hülye aki nem tud angolul, de azt igenis mondom, hogy egy angol programot ha használni akarsz, kell tudnod angolul. Én se tudnék élvezni egy francia filmet franciául, felirat nélkül, bármennyire is jók a francia filmek. És attól meg a hajam égnek áll, amikor játszik valaki egy Final Fantasyval, aminek a története a lényeg, és utána azt mondja, jó ez, bár nem érti a sztorit mert nem tud angolul.
Könyörgöm... Ugye érti valaki, mi a bajom?

Három: Fórumok, csetboxok, satöbbik. Mondjátok meg, ó miért kell minden egyes nap megkérdezni a blogol csetboxon például, hogy hogyan kell képet berakni, amikor egyrészt már megkérdezték annyian, hogy statisztikailag már az egész világ összes szerves létformája másfélszer megkérdezte, másrészt ott van a kibaszott súgóban, hogy hogy kell! Vagy ha ott nincs, akkor van a fórumok között is egy erre specializálódott topik, de ott se kell kettőszázmillió-huszonnégyezer-kilencszáznegyvenötször megkérdezni ötven kérdőjellel, hanem oda kell klikkolni a téma első oldalára, mert már bizonyára ott is kétszer szerepel a kérdés meg a válasz is. Nézzünk már utána, mielőtt kérdezünk... Szerintem.

Négy: Nefaggyáá le!

Ennyit mára, már nincsen hátra sok a blog születésnapjáig, amikor is nem lesz nyereményjáték, se nem ünnep se lesz sem. Viszont lehet, hogy kiírják a főoldalra, és akkor lehet, hogy valaki megnézi.
Viszelátö!

Olvasószámlálás következik.

Mivel lassan-lassan közeledik ennek a szerencsétlen blognak a második születésnapja, szeretném, ha mindenki, aki olvas, idefigyelne, és írna egy komment ehhez a bejegyzéshez, amelyben ha nincs is mondanivalója, de legalább leírja, hogy olvas. Tényleg mindenki. Hogy olyan legyek, mint a betelefonálós játékokban a rendkívül tehetséges és különleges műsorvezető leányok: Igen, Te is, Te is, ott a gép előtt, TUDOM, HOGY HALLOD!
Na, szóval olvasószámlálás, elkezdjük így hó elején, és a hó közepe és vége között valamikor majd lesz a születésnap, amikor is lezárul ez a már szóismétlésnek számító olvasószámlálás, és ha ötnél többen olvasnak, akkor már örülni fogunk, legalábbis én örülni fogok, még meg is ígérem, hogy lehet, hogy el is mosolyodok, tényleg.
Elismétlem, most lassabban írom, hogy mindenki észrevegye, és még a billentyűket is erősebben ütöm, hogy pillanatnyilag a látás képességétől megvont olvasóink is hallják:

Mindenki, aki olvassa ezt a blogot, és vissza is jár, szóval rendszeresnek mondható a látogatása, írjon egy kommentet ehhez a bejegyzéshez (névtelen természetesen nem érvényes).
Köszönjük még annál is szépségesebben!

Alvásviszonyok a itt

Engedje meg nekem a mélyen tisztelt nagyérdemű (blöee), hogy kedveskedjek (hihi) egy ilyen rövid reggeli bejegyzéssel még így a lovastábor előtt, mert azután megint nem leszek egy hétig (magánzánkán), aminek nyilvánvalóan nem fogunk örülni, főleg én nem, mert a fenébe, hogy nem unatkozhatok még egy hétig itthon, és mér kell nekem elmenni jól érezni magam.
Amúgy van itt zene, meg minden, meg... számítógép, meg ilyenek (csak van amikor net nélkül). Kábé azok a dolgok, ha nem teljesen azok, amiknek anno még örültem, hogy vannak, miközben annak is örültem, hogy nem kell iskolába menni. Jó, mondjuk utóbbinak most is örülök, annyira nem gárgyultam meg, csak így néha örülnék annak is, ha lehetne találkozni valakivel aki rá is ér. Mármint félreértés ne essék, előfordult, hogy találkoztam barátokkal, volt ilyen négyszer-ötször, persze. Csak hát mégiscsak tíz vagy mennyi hét ez a kurva vakáció, utána meg ki tudja, milyen faszom iskolába kell majd már megint járnom, addig meg jó lett volna valami izé.
Ez így már majdnem olyan, mint amit a Tomi írt egyszer, amire meg ő azt mondta, hogy az olyan, amilyet én szoktam írni, hát ezt adja össze valaki, valami matekos, bár a számológépem már megjavult, mert varázslatosan kicseréltem benne az elemet, és akkor elkezdett rendesen működni, a számológép, nem az elem persze, illetve az elem is, de akkor is a számológép, például azért, mert az elem eddig is működött, a számológép meg csak azután, hogy beletettem a működő elemet.
Na, ha már ezt is kitárgyaltam, hát legyen egy témánk, mondjuk az,

hogy vajon miért van az, hogy az évnek van a háromszázhatvanhat vagy hasonló napjából körülbelül hét olyan nap van, amikor kialszom magam rendesen, a többi háromszázötvenkilenc vagy hasonló napban meg mintha elfelejtettem volna aludni, vagy legalábbis nem használt. Alvási tanácsokra van szükségem.
Mert van, persze, amikor kettő órát alszok összvissz, hát attól tényleg nem várok megváltást, vicces is lenne, ha a Krisztus helyett két óra alvás jönne el a zsidókért, mondván, hogy Jézus nem ért rá, úgyhogy most én vagyok, az Alvás, kettő órányi, a négy órai alvás fia. Lehet, hogy nem vennék komolyan, szerintem.
Két órát akkor lehet sikeresen aludni, ha például nyár van, és hajnali négyig nem jő álom az embernek szemére, mert túlságosan el van foglalva azzal, hogy nyár van, és jó lenne már végre tényleg elaludni bazmeg, és amikor ez a bazmeg előtti dolog tényleg összejön, akkor valaki hatkor az ablaka alatt valaki bebőgeti a fűnyírót (munkanapon, amikor nem is számít rá, mert azt gondolja, hogy mindenki elhúzott dolgozni), vagy holland vagy német kisgyerekek sikítoznak fröcskölve egy nagy kék felfújható medencében egy telekkel odébb, vagy csak egyszerűen orcájába süt az áldásos Nap, akit rendkívül szeretünk, mert nélküle nem lenne például szembesütés, csak gasztronómiailag például, de úgy az nagyon gurmé már.
Nade! Náde! Nekem mindegy, mennyit alszom, abból a szempontból, hogy fáradt vagyok így is-úgy is. Mert előfordul, hogy annyira nincsen meleg, mert mondjuk végre vihar volt (amit szeretek ugye, meg van még néhány olyan, aki szereti, csak velük már rég beszéltem, mert biztos ők se érnek rá, nem azért, mert akármimásért), és a szomszédnak nem jut eszébe, hogy füvet nyírjon (közben úgyis hegeszt, vagy flexezik valaki, de legalább nem az ablak alatt), és semmilyen nyelven nem üvöltenek artikulálatlanul (vagy ki tudja, lehet, hogy azon a nyelven, amin ők kiabálnak, ez artikuláltnak számít) a kisgyerekek kék színű medencében, meg semmilyen színű semmiben sem, szóval mindent összevetve előfordul, hogy viszonylagos csend borul erre a falusi utcára, ahol a marhája lakik, és végre tud egy olyat aludni, hogy több, mint öt óra, mondjuk kilenc.
Na, hát le van szarva. Nem számít.
Úgyhogy egy-egy társaságban én látszom a legrészegebbnek, pedig én vagyok az egyetlen, aki nem is ivott még semmit. Nem kiabálok, meg ilyenek (azt csak néha), hanem ööööeeeeaaaa.
Biztos nincsen egyensúlyban a testem meg a lelkem, és azért vagyok ilyen. Sokkot kaptál bazmeg (jól van na, Üvegtigrist néztem). Mert anno megfenyegettek az intelligensek, hogy megvernek, és még mindig ennek hatása alatt állok. Megtörték a lelkemet. Vagy aggódok a vizsgák miatt. Habár annak már vége, nem, akkor nem azért.
Nincs is lelkem nekem, én egy blog vagyok, vaze.

Mielőtt mindenki nagyon gondolkodni kezdene, meg elemezgetni, hogy mi van a beteggel, még gyorsan elmondom, hogy akkor tényleg holnap táborba repülünk Gáborral, és azt meg nem írom le, hogy mennyire kibaszott jó lesz már megint, mert az evidensö.
Addig is laposodjunk együtt, illetve majd utána még tovább laposodok, ígérem.
Na csókolom.

Erőltessünk blogot. Közben vers is van.

Mivel lassan egyesek már majdnem aggódnak, hogy tán az élet mégse megy tovább, és mondjuk befejezem a blogot, vagy hasonló önpusztító gondolattól vezérelve nem vagyok hajlandó lassan két hónapja (ez egy tipp, amúgy pillanatnyilag fogalmam sincs, mennyi ideje) feltolni valami szart bejegyzés gyanánt, úgy határoztam a passzivitás nyári, meleg ködébe fokozatosan mélyebbre és mélyebbre süllyedő elmém utolsó apró, pislákoló maradványával szikrát vetve abba a bizonyos biológiailag már legalább elismert szervbe, amit az agyamnak nevezünk, hogy igazán időszerű lenne már valami (a most éppen nyolcvannegyedik szavával tán rekordméretűnek számító mondattal megkezdve) bejegyzéshez hasonlító irományt alkotni ennek az előnyös, fekete alapszínű billentyűzetnek a nőies, megnyugtató segítségével.
Előző mondatom szabatos fogalmazását megőrizve előrebocsátom, hogy az érettségit kurvára nem tartom éppen érdemes témának arra, hogy most arról kezdjem itt a monologizálást. Persze, ez az egyik olyan téma, amin garantáltan felmegy a vérnyomásom és a szívverésem egy horrorfilmet néző kolibri szintjére, de ez nem az a fajta idegesség lenne, amin annyira szoktak az emberek mulatni, hanem inkább kifejteném újra a véleményemet, hogy mennyire hidegen hagy ez az egész (ideges sem azért vagyok tőle mert izgulok, hanem mert már kibaszottul elegem van belőle), és például még meg is sértenék embereket. Most még azt is leszarom, hogy az imént leírtak látszólag nem is ellenkeznek az elveimmel.
Ezért most az lesz, hogy rendhagyó módon tényleg leírom azt, ami eszembe jut, ezáltal betekintés lesz nyerhető abba, hogy a blogírónak milyen furmányos furfingos gondolatmenetei és asszociációi vannak. Nyomjuk hát meg a random-gombot.

Ha körbenézek a szobámban, az első dolog, amit meglátok, hogy kurva meleg van, de arról már rengeteget agyviharzottam életemnek és a blognak hullámvölgyekben... hullámzó (hello, nyelvi kreativitás!) működésének során. Úgyhogy most legyen ennyi elég, hogy szobám állítólagos túlzsúfoltságának köszönhetően mindeképpen meleg lesz itt, habár lehet, hogy ebbe az a tény is beleszámít, hogy gyakorlatilag nyár van, és nem ősz (pedig ugye én az őszt szeretem, nem a nyarat, lásd előző bejegyzés, hogy miért). De az én szobámban mindig öt fokkal több van, mint a többi helyiségben. Én meg vagyok olyan segg, hogy nem kapom fel a laptopomat, és költözök ki valami másik helyiségbe. Nem, inkább leírom, hogy mennyire meleg van. Például ha kinyitom az ablakot, akkor bejön a forró, különféle pokolbéli kertekben érlelt nyári levegő. Ha becsukom az ablakot, akkor egy fokkal hűvösebb van, viszont harminc, később több százalékkal kevesebb oxigén, ami még az ilyen takarékon működő hülyéknek is elengedhetetlen az élethez. Így hát bekapcsolom a ventillátoromat, hogy becsukott szemmel el tudjam képzelni az orcámat simogató norvég szellőket, azzal a kis szépséghibával, hogy Norvégiában nincsen ilyen kibaszott meleg, főleg az északi sarkon nem. Ott inkább jegesmedvék vannak. Vagy még azok se. Azt tudom még tenni, hogy a napsugarakat kivédendő lehúzom a redőnyömet, aminek következtében a szobám meleg lesz, kevés oxigénnel, és még sötét is, egész élethűen keltve  egy olyan kellemes illúziót, hogy valaki el akar pusztítani engem. De nem. Blogot írok, nem pusztulok el. Közben még zenét is tudok hallgatni, ennyire multifunkcionális az agyam.
Megfigyeltétek már azt, hogy amikor azt írom, hogy már eleget beszéltem XY témáról, vagy hogy most nem akarom XY témáról jártatni a számat, akkor általában a fenti állítás egyikét (vagyis mindkettőt) megcáfolva mégis egy kisebb-nagyobb monológ következik az XY-nak példaszerűen elnevezett témáról? Nem? Én már megfigyeltem.
Az történt amúgy tegnap, hogy megszegtem a Kocka Kódot, és vagy fél órán keresztül a kerttel szemben ültem a teraszon, mert jött a vihar, és igaz, hogy nyáron a vihar azt jelenti, hogy még párásabb levegő lesz, és még kevesebb hely lesz a zoxigénnek, de legalább amíg tart az eső, addig az hűvös. Valamint lehet fényképeket készíteni arról, hogy hogyan tűnik el a Nap a felhők mögött, mert szeretek fényképezni mindenfélét. Csak akkor úgy nézek ki, mint egy turista, a fényképezőgéppel. Nézhetnék ki akár úgy is, mint egy japán, ha japán lennék.
Miközben gépelgetek, töröm a fejem, hogy mi lenne, ha lenne itt valami vicces, ahogy néhányan elvárják (egynél többen is arra szavaztak valami régi szavazáson, hogy kacarászás reményében látogatják ezt a setét oldalt... Höh, a Sötét Oldal, mi?), de valahogy azt nemigen lehet erőltetni. Vagyis lehet, de abba a füzetbe sokkal jobban megy. Igaz, az rövidebb is, és amúgy se járok már iskolába, hogy füzetekbe írjak. Milyen buzi dolog már kézzel írni, nem? Dolgozatba nem lehet ikszdét írni, meg lerövidíteni az olyan idegesítően hosszú szavakat, mint a „hogy".
Igazából kijöhettem a gyakorlatból az írás terén, mert mostanában mindig inkább játszok vagy dévédézek, vagy ülök a monitort nézve, miközben annyi adrenalin és életkedv van bennem, mint Második Ramszesz fáraó múmiájában. Az ókori egyiptomiak amúgy szerették a macskákat. Gondoltam, ezt megemlítem, mert ennek következtében elmondhatom magamról, hogy hasonlítok valamiben az ókori egyiptomiakra.
Most elgondolkodtam, hogy vajon miben hasonlítok az indiánokra, de nem jutott eszembe semmi. Úgyhogy inkább megosztom veletek azt a verset, amit a nyárról írtam. Kettőspont (azaz kettő darab pont, az egyik lent, a másik pedig az előző ponthoz képest feljebb, vagy fordítva, azaz az egyik fent, és a másik lejjebb):

Elégia a Nyárhoz

Mér van ilyen kurva meleg, legyen hűvösebb.
Az seggem is vizes már, a lábam büdösebb.
Nincs árnyék, száz fokban kell a tűző napon állni.
Lesz még jobb, de ha megdöglök, nem fogom már látni.

Nézd csak, mi az, délibáb? Hát árnyék van ott, arra!
Kár, hogy én nem arra megyek, hanem inkább balra.
S mikor jobbra megyek, éppen ott virít a Nap,
S pigmentmentes szemem egy kis besugárzást kap.

Jobb volna már strandra menni... Bár azt inkább mégse.
Ennyire tán azért még nem őrültem meg én se.
Nem szenvedek, bajaim elrejtem alaposan,
S a szemembe folyt verítéktől pislogok okosan.

Elemezze mindenki ízlés szerint, akkor is, ha nem Kovács János írta, márpedig nem ő írta, hiába ő az ideális költő, mert őszinte.
Igazán eszembe juthatna még valami, de mégse. Még összeszedem magam, aztán legközelebb írok valami nagyon hosszú mondatot bevezetőnek, és az biztos nagyon jó lesz.
A Gm. Blog tudósítását hallották, Budapest, Külváros, Passzivitás, Budapest. A lehető legszívélyesebben sárgán vigyorgó viszontlátásra.